Szijjártó Péter: Josep Borrell rendkívül veszélyes javaslatokat tett a közel-keleti helyzet kapcsán is - videó

Vágólapra másolva!
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője teljesen elvesztette a kontrollt, s rendkívül veszélyes és észszerűtlen javaslatokat tett a Közel-Kelet vonatkozásában is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Josep Borrell láthatólag 

elveszítette a kontrollt, és mintegy ilyen brüsszeli Bidenként jön-megy itt, tesz javaslatokat, amelyek rendkívül veszélyesek Európa számára.

Bírálta a főképviselő azon friss előterjesztését is, amelynek értelmében az Európai Uniónak szankciókat kellene elrendelnie az izraeli kormány két miniszterével szemben.
"Rendkívül veszélyes és abszolút észszerűtlen javaslat, hiszen egy ilyen döntés rendkívüli kérdőjeleket vetne fel a Közel-Keleten, illetve aláásná teljes egészében az Európai Unió és Izrael együttműködését" - mondta.
Majd Izraelt méltatta, amiért megegyezett az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a gyermekbénulás elleni oltási program gázai megindításáról.


"Ezt a lépést becsülni kell. Itt ma egy közös álláspontot akartak elfogadni, amely Izraelt ostorozta volna ezen megállapodás ellenére, úgyhogy kértük annak a módosítását" - tájékoztatott.
Valamint üdvözölte Izrael elkötelezettségét amellett, hogy a Templom-hegyen és a szent helyeken fenn tudjon maradni a vallásgyakorlás szabadsága.

Az elmúlt időszak bizonyos lépései bizonyos izraeli politikusok részéről a muszlim és egyes keresztény közösségekben is kiváltottak aggodalmat. És ebből a szempontból mind az izraeli külügyminiszter, mind pedig a miniszterelnök nyilvános elköteleződése a vallásgyakorlás szabadságának fenntartása mellett, azt hiszem, hogy komoly jelentőségű"

- fogalmazott.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az ülésen részt vett a török diplomácia vezetője is, ezzel kapcsolatban pedig sérelmezte, hogy már öt éve nem volt ilyen magas szintű egyeztetés az EU és Törökország között, mint ami most a magyar soros elnökség alatt megtörténhetett.
Rendkívül fontosnak nevezte a migrációs együttműködés megőrzését, és tudatta, hogy arra kérte török kollégáját, hogy "semmiképpen ne hagyják magukat lebeszélni a migráció féken tartásáról csak azért, mert azt látják, hogy egy európai uniós tagországot azért köteleznek sok-sok tíz- és százmillió forint megfizetésére, mert az megvédi a határait".
Illetve elmondta, hogy a török külügyminiszterrel most nem folytatott kétoldalú egyeztetést, mivel ezt bármikor megtehetik, és az ENSZ Közgyűlésén meg is fogják tenni szeptemberben.
Hozzátette: 

Törökország megkerülhetetlen az Európai Unió előtt álló kihívások kezelésében, legyen szó akár az energiabiztonságról, akár a fizikai biztonságról a migráción keresztül.

A miniszter kifejtette, hogy a hétvégi németországi késelés is világosan demonstrálta , hogy "mennyire veszélyes és észszerűtlen az a brüsszeli nyomás, amelyet Magyarországra is próbálnak gyakorolni".

Mi nem akarunk Solingent Magyarországon, nem akarunk késeléseket Magyarországon, nem akarunk illegális migránsokat Magyarországon, ezért egészen egyszerűen megdöbbentő és felháborító az, hogy miközben Európában drámaian nő az illegális migránsok által elkövetett bűncselekmények száma, nő az illegális migránsok által megölt európai emberek száma, addig az Európai Unió minket azért büntet, mert megvédjük magunkat, a határunkat, és nem engedjük be az illegális bevándorlókat"

- sorolta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!