Több járatot is töröltek egy vulkánkitörés miatt

Vágólapra másolva!
Egy vulkánkitörés miatt több légi járatot eltöröltek csütörtökön Új-Zélandon, mert hamufelhő szabadult fel - számolt be az Air New Zealand helyi légitársaság.
Vágólapra másolva!

A Fehér-sziget vulkán mintegy 50 kilométerre keletre fekszik az Északi-szigettől és 200 kilométerre Aucklandtől, az ország legnépesebb városától. Kitörése 2019-ben 22 ember halálát okozta.

A tájékoztatás szerint csütörtök reggel a vulkáni hamu jelenléte a repülési útvonalakon arra kényszerítette az Air New Zealandot, hogy törölje tíz járatát.

A füstölgő Whakatane vulkán
Fotó: AFP / Fotó: Handout / GNS SCIENCE / AFP

A társaság szóvivője később az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a légtérben lévő hamu szétoszlásának köszönhetően a járatokat újraindíthatták.

A mostani tevékenység része a Fehér-sziget "tipikus kitörési ciklusainak", és "még hetekig vagy akár hónapokig is folytatódhat" - figyelmeztetett a GNS Science nevű helyi kutatóintézet.

A szakértők szerint a vulkáni gázok enyhe szem- és torokirritációt okozhatnak. Új-Zéland korábban a vulkáni riasztási szintet az ötfokozatú skálán a harmadikra emelte.

Simon Barker, a Wellingtoni Viktória Egyetem vulkanológusa szerint a 2019-es halálos kitörés óta a Fehér-szigetet tilos megközelíteni, ami a szakemberek munkáját megnehezíti, megakadályozza a megfigyelőrendszerek javítását, és "megnehezíti a jelenlegi aktivitás összehasonlítását a múltbeli kitörésekkel".

Csütörtök reggel a vulkáni hamu jelenléte a repülési útvonalakon arra kényszerítette az Air New Zealandot, hogy törölje tíz járatát
Fotó: AFP / Fotó: Handout / GNS SCIENCE / AFP

Adrian Pittari, a Waikato Egyetem vulkanológusa elmondta: "A vulkáni füstben lévő hamu veszélyt jelent a repülőgépekre, mert beszívódik a motorokba, eltömítheti az üzemanyag-vezetékeket, megtapadhat a motorfelületeken, és rozsdásodást okoz a repülőgépek alkatrészeiben". Bejuthat az elektromos és számítógépes rendszerekbe, beszivároghat az utastérbe, és csökkentheti a látási viszonyokat.

Júliusban kitört az Etna, amelynek köszönhetően lélegzetelállító felvételek készültek a természeti jelenségről. Indonéziában áprilisban volt vulkánkitörés, emiatt rengeteg embert kellett evakuálni. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!