Saját lányáról tárolt meztelen fotókat az az apa, aki több mint 50 férfival erőszakoltatta meg feleségét

Vágólapra másolva!
További megrázó részletekről számolt be a brit Guardian annak a francia férfinak a tárgyalásáról, akit azzal vádolnak, hogy 2011 és 2020 között idegenek tucatjait vonta be, hogy erőszakolják meg az elkábított feleségét. A nő, Giselé Pélicot teljesen a nyilvánosság elé helyezte az ügyét, emiatt pedig az avignoni Vaucluse Büntetőbíróság tárgyalóterme csordultig megtelt a sajtó munkatársaival.
Vágólapra másolva!

Már az első nap döbbenetes részletek derültek ki a férj rémtetteiről. Ahogy azt korábban megírtuk, a férfi videóra is vette, ahogy a feleségével szexelnek, majd a felvételeket megosztotta a „Without Her Knowing” nevű online fórum olvasóival és lementette egy USB-meghajtóra, aminek az „Abuse” nevet adta. A férj azt állította, hogy a fórumban csupán "alkalmanként" jelent meg, akkor is csak álnéven.

A vádak szerint a nőt, 71 éves férje Dominique Pélicot és 51 másik férfi erőszakolta meg, 2011-től egészen 2020-ig.

Jelenleg a férj és 20 vádlott őrizetben van, a többi gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet.

A felvételeket végül a rendőrség akkor találta meg a férfinál, mikor 2020-ban Dominique Pélicot egy áruházban letartóztatták, mert a szoknyában lévő vásárlókat videózta. Kedden, a tárgyalás második napján az apa a kihallgatás során - kinek a zsebében az elfogásakor óvszerek és egy fényképezőgép is volt - azt állította, hogy 

„olyan késztetések hatására cselekedett”, amelyeket „nem tudott kontrollálni”, 

ezért fotózta a lányok szoknyáit.

Ugyanakkor a Guardian már arról is beszámolt, hogy nem csupán a feleségéről találták perverz képsorokat.  Az elnöklő bíró a teremben arról tájékoztatott, hogy 

a férfi számítógépén talált a rendőrség még egy „A lányom körül, meztelenül” elnevezésű mappát is, mely meztelen fotómontázsokat tartalmazott Pélicot lányáról.

 

Giséle Pélicot beszél az egyik ügyvédjével, lánya, Caroline Darian és fiai mellett a bíróságon a férje tárgyalásán
Fotó: Christophe SIMON / AFP

Lánya Caroline Darian, sírva omlott össze, és két testvérének és az ügyvédnek kellett kikísérnie a tárgyalóteremből,

 miután értesült apja eddig eltitkolt tetteiről. 

Giséle Pélicot mindvégig nyugodt és visszafogott maradt, míg férje közvetlenül vele szemben, a tárgyalóterem másik végében ült és feszülten figyelt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!