Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki

Vágólapra másolva!
Rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat indított Észak-Korea csütörtökön a tenger felé - közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Észak-Korea egyre inkább veszélyezteti a dél-koreai légteret. Július elején megírtuk, hogy felrobbant egy Észak-Korea által kilőtt rakéta és Dél-Korea provokációnak minősíti az esetet. Júniusban Észak-Korea parazitákkal árasztotta el déli szomszédját. Szemét, ruhák és férgek érkeztek léggömbökkel Dél-Koreába.

A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták körülbelül 360 kilométert repültek, majd a tengerbe zuhantak.

A dél-koreai hadsereg elítélte a rakétaindítást, és kiemelte, hogy az súlyos fenyegetést jelent a térség békéjére és biztonságára.

Észak-Korea rakétákat lőtt ki Dél-Korea irányába. Fotó:  Jung Yeon-je / AFP

Megerősítette a kilövés tényét a japán védelmi minisztérium, és elítélte az Egyesült Államok is. Kisida Fumio japán miniszterelnök hivatala közölte, hogy Tokió már hivatalosan tiltakozott a kísérlet miatt Phenjannál. A kormányfő egyúttal elrendelte a japán vízi és légi járművek biztonságának fokozását.

A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb július legelején kísérletezett ballisztikus rakétákkal. 

 Mindenáron atomfegyvereket akar Kim Dzsongün. Fotó: KCNA VIA KNS / AFP

Az országot vezető Kim Dzsongün e hét elején bejelentette, hogy jelentősen fokozni kívánják az atomfegyverek fejlesztésére tett erőfeszítéseket. Korábban arról is írtunk, hogy Észak-Korea újra megnyitja kapuit a turisták előtt. Veszélyes vagy érdemes menni? Az Olimpia kapcsán arról is beszámoltunk, hogy mivel jutalmazza Kim Dzsongun az észak-koreai sportolókat, ha érmet szereznek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!