Igazi sztár lett egy thaiföldi állatkert törpe vízilova, rajongók milliói követik

Vágólapra másolva!
Igazi sztár lett egy thaiföldi állatkert kis törpe vízilova. Hatalmas tömegeket vonzz az állatkertbe, és rajongók milliói követik az interneten a két hónapos Moo Deng-et.
Vágólapra másolva!

A fővárostól, Bangkoktól keletre fekvő Khao Kheow állatkertbe nemrég született törpe víziló a közösségi médiában óriási sikert aratott. Rengetegen követik életét azóta, hogy gondozói elkezdtek mindennapjaiból egyes pillanatokat feltölteni az internetre.
A videók szerint, ha éppen nem szőlőt majszol, akkor a földön hempereg, vagy gondozói térdét rágcsálja, amikor azok éppen zuhanyozzák.

A Yahoo azt írja, az állatkert látogatóinak száma legalább 30%-kal nőtt, de ahogy arról az Origo korábban beszámlt, Moo Deng hírneve nem kívánt prolbémákat is hozott az életébe, amely miatt most az állatkert igazgatója is figyelmeztetett:

Néhány turista helytelenül viselkedett. Az egyik személy vizet öntött rá, míg egy másik egy kagylót dobott Moo Dengre, amikor az a földön feküdt

- mondta.
Arra kérte a turistákat, hogy legyenek tapintatosak, és figyelmeztett, hogy jogi lépéseket tesz az emlőst bántalmazók ellen - írja a Hollywood Life.
 

Moo Deng az állatkertbe is vonzza a látogatókat, de az interneten tömegek követik életét. A Facebookon közzétett egyik különösen népszerű videóban - amelyen ásítozik és látszólag élvezi, hogy gondozója megsimogatja az állát - 

már 5,8 millió megtekintést ért el.

 „Ő egy sztár” - írta egy rajongó a Facebookon.

A Moo Deng július 10-én született Jona nőstény és Tony hím vízilótól, akiknek Moo Deng előtt Moo Toon és Moo Warn nevű vízilova született.
A Nyugat-Afrikában őshonos törpe vízilovak a nagytestű víziló kisebb rokonai. A brit székhelyű Pygmy Hippo Foundation szerint már csak körülbelül 2000 törpe víziló él a vadonban, főként Libériában, Sierra Leonéban, Guineában és Elefántcsontparton.

Ahogy arról már beszámoltunk törpe víziló született nemrégiben a berlini álletkertben is, ezenkívül az athéni Attikai Állatkertben. Magyarországon pedig a Szegedi Vadasparkban  és a Nyíregyházi Állatparkban tekinthető meg a ritka élőlény.
 



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!