Joe Biden elfelejtette az indiai miniszterelnök nevét egy sajtóeseményen - videó

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök egy ausztrál-indiai-japán-amerikai közös diplomáciai sajtóeseményen kellett volna a riportereknek és számos külföldi tisztviselőknek bemutatnia a résztvevő országok vezetőit, azonban India miniszterelnökének neve nem jutott eszébe, emiatt pedig kiabálni kezdett a mikrofonba.
Vágólapra másolva!

A Breitbart közölte, a csúcstalálkozóra Biden delaware-i otthonában került sor szombaton. A pódiumra lépve a hallgatóság előtt be kívánta mutatni a három ország képviselőjét.

Szeretném megköszönni mindannyiuknak, hogy itt vannak” 

- mondta, majd váratlanul így folytatta: „És most, uh, kit mutassak be most?”

Ezt követően egy kínos csend következett, ekkor még talán a legyek zümmögését is lehetett hallani. Majd az amerikai elnök kétségbeesésében, hogy elfelejtette a vendégjének nevét, belekiabálta a mikrofonba:

Ki a következő?” 

Majd ezután egy újabb kellemetlenül hosszú csend követett. Végül a bajba került Biden segítségére siettek és a hangszórón bemondták Narendra Modi, India miniszterelnökének nevét. 

Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, már a demokraták számára is egyértelművé vált, hogy 

Bident egészségügyi, illetve elmeállapota valójában akadályozza az elnöki teendők ellátásában.

Egy júliusi közvélemény-kutatás szerint a választók közel háromnegyede kételkedik abban, hogy Joe Biden elnök alkalmas az Egyesült Államok vezetésére. A CBS News és a YouGov felmérése szerint a regisztrált szavazók 72 százaléka gondolja úgy, hogy a 81 éves Biden mentális és kognitív egészségi állapota nem megfelelő az elnöki tisztség betöltéséhez.

Ugyanakkor a demokraták elnökjelöltje, Kamala Harris jelenlegi alelnök az egyik interjújában elmondta, hogy nem bánja, hogy félrevezette a választókat Biden kognitív hanyatlásával kapcsolatban. Tette mindezt úgy, hogy 2023-ban az Associated Pressnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy minden rendben van az elnökkel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!