Gyerek gázolt halálra egy kilencéves kisfiút Romániában

Vágólapra másolva!
Szörnyű baleset történt július 28-án este fél nyolc körül a bukaresti Pantelimon park előtti parkolóban. Egy 16 éves autós elütött két testvért, majd elhagyta a helyszínt. A balesetben a kilencéves kisfiú meghalt, hétéves húga pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Emberölés miatt az autó tulajdonosa ellen is zajlik eljárás, a 19 éves illető a kiskorú mellett ült az anyósülésen.
Vágólapra másolva!

Az édesanyjukkal sétált két gyerek, amikor egy 16 éves, jogosítvány nélküli autós elütötte őket július 28-án este a bukaresti Pantelimon park előtti parkolóban. A sofőr elhagyta az autót, elmenekült, néhány óra múlva fogták el a rendőrök. A 9 éves kisfiú meghalt, 7 éves húga pedig súlyosan megsérült. 

Egy 19 éves, jogosítvánnyal rendelkező fiatalember ült még az autóban utasként, övé volt az autó. Emberölés miatt ellene is folyik eljárás

 - írja a maszol.ro.

Az illetővel szerdán közölték az ügyészségen, hogy kiterjesztették ellene a büntetőeljárást gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntettei miatt. Eredetileg azzal vádolták, hogy olyan személyre bízta a járművét, akiről tudta, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel és nevetőgáz hatása alatt áll.

A 19 éves fiatalember a jobb oldali ülésen ülve 145 méteren keresztül kísérte a kiskorút, aki elütötte a gyerekeket. 

A vádlott ezzel a magatartásával előre látta, hogy cselekménye személyek halálát vagy súlyos sérülését eredményezheti, de alaptalanul remélte, hogy ez az eredmény nem következik be

 - áll az ügyészség sajtóközleményében.

A kilencéves fiút megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét. A testvérét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, amputálni kellett a lábát. 

A sofőrt előzetes letartóztatásba helyezték, gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, vezetői engedély nélküli járművezetés és baleset helyszínének elhagyása bűncselekményekkel vádolják.

Nemrég arról írtunk, hogy kombájn gázolt halálra egy 17 éves fiút Battonya határában. A tinédzser láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel biciklizett, amikor a gyanú szerint egy kombájn elütötte. A gép vezetője elhagyta a helyszínt, de a rendőrök azonosították és előállították. 

Egy drogos sofőr pedig belehajtott egy taxiba, megölve két nőt és egy fiút. A 34 éves Joe-Lewis Tyler egy BMW 3-as volánja mögé ült, miután egy barátjával való ivászat után kirúgták egy kocsmából. A sofőrt 18 év börtönbüntetésre ítélték. Pozsonyban zebrán gázoltak halálra egy nőt. Miamiban 92 éves nő gázolt halálra egy nyolcéves kislányt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!