Megtámadták az ukránok Moszkvát, lezárták az orosz főváros reptereit

Vágólapra másolva!
Kedden a hajnali órákban ukrán dróntámadás történt Moszkva és régiója ellen. A támadásnak több sérültje van, egy nő pedig meghalt.
Vágólapra másolva!

Hajnalban ukrán dróntámadás történt Moszkva és környéke ellen. Orosz tisztviselők szerint az akcióban többen megsérültek, egy nő pedig meghalt. Mindez példa nélküli a háború eddigi történetében.

Moszkvát már korábban is érték dróntámadások a 2022-ben kirobbant háborúban, de ez az első alkalom, hogy a károk mellett halálos áldozattal is járt egy ilyen akció.

Úgy tudni, a mostani támadás áldozata egy, a főváros környékén élő lakos.

A Mandineren megjelent cikk szerint a Moszkvai terület kormányzója, Andrej Vorobjov közölte: a csapás Ramenszkoje településén történt, Moszkvától 46 kilométerre. Az áldozat egy 46 éves nő, rajta kívül további három sérült van. A támadás miatt 43 ember kimenekítettek egy lakóépületből. A moszkvai polgármester szerint az érintett lakóépület 11. és 12. emeletén tűz ütött ki.

Korábban Vorobjov azt is közölte, hogy a 46 éves nő mellett egy 9 éves gyerek is meghalt a támadásban, ám ezt az értesülést később nem erősítette meg.

Orosz közlés szerint a támadó drónok közül többet, összesen 144-et, megsemmisíttetek. Arról egyelőre nincs információ, hogy hány drónnal hajtották végre a támadást.

Moszkva repülőterei közül hármat – Seremetyjevo, Domogyevo és Vnukovo – lezártak a támadás miatt. A negyedik repülőtér, a Zsukovszkij is érintett a támadásban. Az értesülések szerint ott tűz ütött ki, melyet oltanak. A moszkvai polgármester szerint a tüzet egy lezuhant drón törmeléke okozta. A kialakult helyzet miatt a repülőterekről induló járatok egy részét törölték, másik részük jelentős késéssel indulhat. A Bloomberg ugyanakkor a TASZSZ hírügynökség alapján arról ír, hogy a repülőterek működését felfüggesztették, azaz egyelőre nem fogadnak és nem indítanak gépeket.

Az éjszaka egyébként az ukrán fővárost, Kijevet is dróntámadás érte. Az ukránok közlése szerint károk nem keletkeztek, mert az ukrán légvédelmi erők sikeresen kilőtték a támadó gépeket.

A Mash Telegram-csatorna szerint Ukrajna a támadásban repülőgépdrón-hibrideket vetett be. Ezek az eszközök akár 50 kg robbanószer szállítására is képesek, hatótávolságuk pedig elérheti az 1000 km-et is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!