Élő adásban jelentette be a híres műsorvezető, hogy rákos

Vágólapra másolva!
Edwina Bartholomew az ausztrál Sunrise című reggeli műsor házigazdája könnyek között mondta el a nézőknek pénteken, hogy rákkal diagnosztizálták. A 41 éves televízióst krónikus mieloid leukémia miatt kezelik. Úgy fogalmazott, fontosnak tartotta, hogy ne csak a jó híreket ossza meg az életéről, annál is inkább, mert sokan vannak hozzá hasonló helyzetben.
Vágólapra másolva!

Edwina Bartholomew 41 éves ausztrál televíziós pénteken élő adásban mondta el a nézőknek, hogy rákos - vette észre a Bors.

A műsorvezető a Sunrise című ausztrál reggeli műsor egyik házigazdája, korábban a Dancing with the Stars műsorvezetője is volt. Edwina Bartholomewt krónikus mieloid leukémia miatt kezelik.

Most egy személyes történet, hogy befejezzem a közleményt. Rákot diagnosztizáltak nálam. Ezt megdöbbentő és nehéz kimondani.

"Ez még egy igazán jó fajta. Krónikus mieloid leukémiának hívják. Naponta kell gyógyszert szednem rá. Ha tudok vigyázni magamra, teljesen rendben leszek" – kezdte a műsorvezető, majd elsírta magát. Elmondta, hogy miért tartotta fontosnak, hogy megossza a nézőkkel a hírt. 

Először is, mert a nézők velem voltak a szép időkben, az eljegyzéskor, az esküvőn és amikor babát vártam, így azt érzem helyesnek, ha ezt is elmondom.

Sokan közületek kerültek már hasonló helyzetbe, vagy sokkal-sokkal rosszabb helyzetbe, és erősebben és ellenállóbban jöttetek ki abból a harcból. Pontosan ezt tervezem – magyarázta.

A televíziós rendszeresen jár vizsgálatokra, eldöntötte, hogy vigyázni fog magára; a vérvétele előtt nem volt semmilyen tünete.

 Mint mondta, nagyon szerencsésnek tartja magát, mert ez a betegség kontrollálható. 

A minap friss hírek érkeztek Katalin hercegné állapotáról, aki márciusban jelentette be, hogy rákos. A walesi hercegnő a Kensington-palota által közzétett, nagyon személyes hangvételű videóban beszélt megkönnyebbüléséről, amiért befejezte a kemoterápiás kezelését. Érzelmes videóüzenetében azt mondja, hogy ez az év "hihetetlenül kemény" volt, és arról is beszél, hogy az élet, ahogy ismerjük, egy pillanat alatt megváltozhat.

A Kensington-palota jelezte, hogy egyelőre nem lehet megmondani, hogy a hercegnő rákmentes-e. A hercegné "összetettnek, ijesztőnek és kiszámíthatatlannak" írja le a rákbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait.

A betegség alázatra tanít és a saját sebezhetőségeddel is szembesít, olyan módon, amire korábban soha nem gondoltál, ezzel együtt pedig új perspektívát ad mindenre

- mondja a hercegnő a videóban, amit a múlt hónapban forgattak Norfolkban. 

Ahogy a nyár a végéhez közeledik, el sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés jelent számomra, hogy végre befejeztem a kemoterápiás kezelésemet

 - mondja a videóban, amint a családjával sétál. A hercegnő várhatóan még idén megjelenik néhány eseményen, de a palotai források azt is hangsúlyozzák, hogy a teljes visszatérésig még hosszú út vezet és Katalin a következő hónapokban az egészségére fog összpontosítani.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!