Soha nem látott özönvíz csapott le Japánra, hatan meghaltak - fotók

Vágólapra másolva!
Hat ember meghalt a Japán középső részét az elmúlt két napban sújtó áradásokban és földcsuszamlásokban - jelentette hétfőn a média a helyi hatóságokra hivatkozva. A meteorológiai intézet soha nem látott mértékű, özönvízszerű esőzésről számolt be.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, több folyó is kilépett a medréből Japánban, miután rengeteg eső zúdult Isikava prefektúrára. Emiatt több városból emberek tízezrei (azóta százezrek) menekülnek. Elsősorban Isikava prefektúrában pusztítottak özönvízszerű esőzések. 

A japán meteorológiai intézet (JMA) maximális vészhelyzeti riasztást adott ki a régióra, és a helyi hatóságok mintegy 110 ezer embert lakóhelyük ideiglenes elhagyására szólítottak fel. 

A tengerparti Vadzsimában a házakat elöntötte a víz, egy férfi holttestét a folyóból emelték ki. Szuzuban, a régió egy másik városában egy embert a földcsuszamlás által betemetett házának romjai alatt találtak meg. Két embert pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Többen meghaltak az elmúlt napok áradásaiban. Fotó: by Yuichi YAMAZAKI / AFP

Az elárasztott épületek mellett számos utat földcsuszamlás torlaszolt el, miközben mintegy 6200 otthonban nem volt áram, és legalább 1700 otthonban nem volt folyóvíz.

A földcsuszamlások több halálos áldozatot követeltek. Fotó:  JIJI Press / AFP

Az NHK televíziós csatorna által idézett helyi hatóságok közlése szerint egy földcsuszamlás után holtan találtak két, a megrongált úton dolgozó munkást, míg kollégáik egy alagútban tudtak menedéket találni. A meteorológiai intézet 

soha nem látott mértékű, özönvízszerű esőzésről

 számolt be. A szombaton és vasárnap lehullott csapadék meghaladta az 540 millimétert Vadzsimában, ami az 1976-os feljegyzések kezdete óta mért legnagyobb mértékű összefüggő mennyiség.

A Boris ciklon végighaladt Európa felett, és a nyomában, Közép-Európában pusztító árvízek tombolnak, Olaszországban több tucat ember halálát okozva és az évtized áradásáért felelős Magyarországon is. Szerencsére Magyarországon a vártnál gyorsabban apad a Duna, de több helyen még csak most tetőzik majd. Az árvíz levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyesek ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában. Elképesztő légi felvételeken a Duna áradása. Percről percre tudósításunk az árvízi védekezésről ide kattintva érhető el. A hazai árvízveszélyről íródott összes cikkünket pedig megtalálja az Árvízveszély Magyarországon dossziénkban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!