A legbetegebb összeesküvés-elméletek szeptember 11-ről

Vágólapra másolva!
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások az egész világot megrázták. Összeszedtük a mai napig terjedő őrült összeesküvés-elméleteket.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány okozta a terrortámadást

Az egyik legelterjedtebb, nem hivatalos magyarázata a szeptemberi 11-i eseményeknek, hogy a terrortámadás az amerikai kormány jóváhagyásával történt. Az elmélet hívei szerint a kormány azért nem tett semmit a terrortámadás megakadályozására, mert ezáltal akartak nagyobb szabadságot és felhatalmazást kapni a civilek megfigyelésére. 2001 október 26-án George W. Bush valóban aláírt egy ilyen törvényt (Patriot Act), amelynek legtöbb vitát kiváltó része éppen a civil lakosság lehallgatásával, megfigyelésével foglalkozik a terrorellenes küzdelemre hivatkozva. Az elmélet támogatói abban hisznek, hogy a világot a háttérben egy nem polgárok által megválasztott hatalmi struktúra irányítja, amely a hasonló támadások segítségével akar diktatúrát létrehozni és irányítani az állampolgárok minden lépését. 

Ennek alátámasztására például azt állítják, hogy a meggyulladt kerozin nem képes megolvasztani a vasszerkezetet, vagyis az ikertornyok belső detonáció, egy már korábban elhelyezett bomba vagy más robbanószerkezetek hatására omlottak le. 

A szakértők szerint viszont a gépek becsapódása megrongálta a tornyok tartószerkezetét, ezzel együtt pedig néhány helyen a lángok 1000 Celsius-fokon égtek, ami már elegendő az acél meghajlítására, így a két hatás együttesen már elég volt a végzetes katasztrófa kialakulásához.

Evan Laine és Raju Parakkal összeesküvéselmélet-kutatók a Washington Postnak kifejtették, hogy a szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos konteók meglepőek annak a fényében, hogy nagy általánosságban külső ellenséget hibáztatnak az emberek, itt viszont éppen az Egyesült Államok elnökét gyanúsították a sokkal kézenfekvőbb, valódi bűnös helyett. Mindezt a kognitív disszonanciával magyarázzák, szerintük az emberek megpróbáltak egy olyan narratívát kiépíteni, amivel együtt tudtak élni. Milliók számára az, hogy az Egyesült Államok, a világ legerősebb országa egy ilyen támadás elszenvedője, elfogadhatatlan tény volt, ezért egy olyan elmélet mögé álltak, ami a kézenfekvő magyarázat szöges ellentéte.

"A legkétségbeesettebb emberek a legfogékonyabbak az összeesküvés-elméletekre. Minél nagyobb stressz ért valakit a terrortámadások alatt és után, annál nagyobb valószínűséggel próbált meg alternatív narratívát találni az eseményekre" - mondta Laine. 

Laine szerint a terrortámadást követően az emberek már nem bíztak a rendszerben, nem hittek abban, hogy a hadsereg és az elnökük képes megvédeni őket, ezért egy olyan elemet kerestek a nagy egészben, amely leváltható, ez pedig George W. Bush. Öt évvel az események után az Ohio Egyetem felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a demokraták 51 százaléka hisz valamilyen szeptember 11-kel kapcsolatos összeesküvés-elméletben, míg a republikánusok között ez az arány csupán 18 százalék. Ez könnyen magyarázható azzal, hogy a politikai hovatartozásuk miatt a demokraták számára sokkal könnyebb volt hinni olyan elméletekben, amelyek a republikánusokat teszik felelőssé. 

A jövőt látó riporter 

Az összeesküvés-elméleteknek további táptalajt adott az a videó, amelyben a BBC-riportere élő bejelentkezés során számol be a 7 World Trade Center (az ikertornyok mellett elhelyezkedő 47 emeletes magasház) ledőléséről, miközben mögötte még állt az épület. 

 

Ennek hátterében ez esemény körüli, érthetően kaotikus tudósítás állt, ugyanis a Reuters hírügynökség tévesen lehozta, hogy a 7 World Trade Center leomlott, majd ezt a hírt szemlézte több sajtótermék is és ez alapján tudósítottak a még meg nem történt eseményről. A többek között a CIA és a védelmi minisztérium irodáit is magába foglaló épület nem csak emiatt keltette fel az emberek érdeklődését, ugyanis órákkal az ikertornyok ledőlését követően semmisült meg, sokan úgy gondolták, hogy ezt is szándékosan tette az amerikai kormány, mivel az épületet nem találta el egyik repülőgép sem. Egy 2008-as tanulmány viszont arra a következtetésre jutott, hogy az ikertornyokból lehulló törmelék és a közel hét órán át az épület belsejében tomboló tűz állt a háttérben. 

A United 93 tragédiáját amerikai rakéták okozták

A Pentagon ellen elkövetett terrortámadás is sokak fantáziáját megmozgatta. A népszerű elmélet szerint ugyanis egy repülőgép nem okozhatott volna ilyen sérüléseket az épületen, ráadásul a becsapódás helyén lévő törmelékek sem arra utalnak, hogy utasszállító repülőgép csapódott volna be, inkább arra, hogy szándékosan, rakétával semmisítették meg az hivatal egy részét. Valójában a lyuk azért vette fel ezt a formát, mert a becsapódó Boeing 757-es egyik szárnya a földbe csapódott, míg  a másik az épülettel való ütközés következtében leszakadt. Sokan abban sem hisznek, hogy a United Airlines 93-as járata a hős utasok közbelépése miatt zuhant le még a célpontja elérése előtt. Azt állítják, hogy az utasszállítót egy fehér magánrepülőgép lőtte le, amely egy közeli repülőtérre szállt le. Ebből annyi igaz, hogy a baleset helyszínén valóban ott tartózkodott egy fehér magánrepülő, de éppen a légi irányítás kérésére, hogy a United 93-at keresse, rövidesen pedig vissza is jelzett, hogy egy hatalmas fekete lyukat és füstöt lát.

Az FBI ezen magyarázatát sem fogadta el mindenki, azzal érvelve, hogy a repülőgépnek 10 ezer méteres magasságból kellett volna leereszkednie 1500 méterre, ami 20 percet vett volna igénybe, így lehetetlen, hogy ilyen hamar meglátta volna a roncsokat a pilóta. Az igazság ezzel szemben az, hogy mivel a repülőgép a leszálláshoz készülődött, ezért nem 10 ezer méteren, hanem 900 - 1200 méteren tartózkodott. A légi irányítás kérését követően körülbelül 450 méteres magasságra ereszkedtek és körözni kezdtek a terület felett, amíg meg nem pillantották a becsapódás helyszínét. 

A United 93-as járatával kapcsolatban még több kételyre adott okot, hogy állítólag a repülőgép egyik hajtóművét mérföldekre a becsapódás helyszínétől találták meg. Az összeesküvés-elméletek szerint ez csak úgy történhetett meg, ha rakétával lőtték ki az utasszállítót. Ezzel szemben az igazság az, hogy a hajtóművet 270 méterre a találták meg a repülőgéptől, ami egy ekkora sebességű becsapódásnál teljesen reális és már máskor is megtörtént. 

Arról is sok pletyka keringett, hogy a repülőgép becsapódásától messzebb, az Indian Lake nevű tóban is találtak törmeléket, illetve holttesteket is. Ez szintén azt bizonyítaná, hogy már a levegőben elkezdett szétesni az utasszállító, vagyis rakétával találhatták el. A hatóságok szerint azonban téves információ, hogy holttesteket találtak volna a területen, az viszont teljes egészében elképzelhető, hogy törmelékeket láthattak a környéken, hiszen az csak 2,5 kilométerre van a becsapódás helyszínétől. Ennek magyarázata, hogy a becsapódás ereje miatt, illetve a keletkező hatására bizonyos, könnyebb törmelék könnyedén messzebbre is elsodródhatott.

Más elképesztő elméletek

A Quora nevű oldalon több felhasználó is megosztotta saját elméleteit a terrortámadással kapcsolatban. Egyikük szerint a repülőgépek valójában nem csapódtak be, hanem a televíziós csatornák és mindenki más megtévesztette a nézőket számítógépes effektek segítségével. Olyan is van, aki úgy gondolja, hogy a gépeken valójában nem volt senki, azokat az amerikai kormány távirányítóval vezette bele a az ikertornyokba, hiszen elképzelhetetlen, hogy a terroristák ilyen hamar ki tudtak képezni pilótákat, akik ennyire pontosan, hiba nélkül neki tudtak menni az épületeknek. Egy felhasználó szerint a World Trade Center tervezésénél lehetett hiba, szerinte az ikertornyokat felépítő vállalat nem tartotta be a hatályos szabályokat, a szerkezetet túl gyengére készítették, és más komoly kivitelezési hibák is akadtak, ezek összessége okozta az összeomlást. 

Azzal kapcsolatban is vannak elméletek, hogy az amerikai kormány rejtélyes körülmények között "elveszített" 2,3 ezer milliárd dollárt, egy nappal a terrortámadást megelőzően. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok, vagyis maga a titok kulcsa éppen az egyik pentagoni irodában volt, amely megsemmisült. Ez a szám azonban már egy évvel korábban is megjelent a kormány kommunikációjában, vagyis nem egy nappal a terrortámadás előtt derült ki. Donald Rumsfeld védelmi miniszter szavait egyértelműen kiforgatták és kiragadták a kontextusból.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!