Egy autóban szexelt a diákjával a tanárnő, aki ráadásul a rokona

Vágólapra másolva!
Véglegesen eltiltottak a tanítástól egy nőt, aki segített egyik rokonának bejutni egy egyetemre. A nő egy diáktámogatási program vezetője volt, akkor találkozott a fiúval, akivel később beszélgetni kezdett. Végül pedig elcsábította a gyereket, akivel többször is szexelt.
Vágólapra másolva!

A 34 éves Siobhan McLean egy dél-lanarkshire-i középiskola diáktámogatási osztályának vezetőjeként találkozott a fiúval. A nő emiatt tudott segíteni a fiúnak, aki a rokona volt, hogy felvegyék az egyetemre. Eközben pedig McLean órákat is tartott, amikre a fiú is járt. 

A tanárnő, miután segített a 15 éves diáknak felvételt szerezni az egyetemre, a közösségi médián keresztül felvette vele a kapcsolatot. Először csak beszélgettek, majd a nő felhívta a fiút a lakására, ahol szexeltek. 

2022 szeptemberében a kapcsolatuk még mindig tartott a pár egy a lanarkshire-i Blackwood melletti Craignethan Castle parkolójába ment, ahol a nő autójában szexeltek.

A pár végül lebukott, és McLeannek meg kellett jelennie a bíróságon, ahol bevallotta, hogy szexuális kapcsolatba került a kiskorú rokonával.

Emiatt tavaly októberben a nőt 300 óra közmunkára ítélték és három évre felügyelet alá helyezték. Emellett pedig a tanári regisztrációját a Skóciai Általános Tanítási Tanácsa visszavonta, ami azt jelenti nem térhet vissza, hacsak nem tudja bizonyítani alkalmasságát erre.

Ráadásul McLeant a fiú családja egy határozatban 5 évre eltiltotta attól, hogy találkozzon egykori diákjával - írja a DailyStar.

image

Az Origo korábban arról is beszámolt, több mint 17 év börtönt kapott egy volt kaliforniai középiskolai tanár, aki titokban gyerekeket rögzített az iskolai fürdőszobákba felszerelt rejtett kamerákkal. Azt megelőzően pedig arról érkeztek információk, hogy egy New-York-i tanárt azért tartóztattak le, mert fojtogatta a diákját.

Azt is megírtuk, hogy a 26 éves Hailey Clifton-Carmacket letartóztatták, mert intim kapcsolata volt az iskolában, ahol tanított, az egyik diákkal. A tavaly november és december közötti találkozások azután történtek, hogy a nő szándékosan kihívó viseletben jelent meg az órákon. Kiderült, a tanárnőt többször is megrovásban részesítette az iskola, mert túl közel került a diákjaihoz. Az intim viszonyról végül az érintett fiú számolt be az iskolának - írja a Mirror.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!