Előkerült Winston Churchill ikonikus portréja

Vágólapra másolva!
Winston Churchill "Üvöltő oroszlán" című portréja évekig az ottawai Fairmont Chateau Laurier falán lógott, mígnem 2022-ben kiderült, hogy az ikonikus fényképet egy másolatra cserélték. A legfrissebb hírek szerint a rendőrség megtalálta a fotót Olaszországban, a vevő azt tervezi, hogy visszaadja Kanadának azt egy ceremónia során Rómában.
Vágólapra másolva!

A Fairmont Chateau Laurier szálloda egyik dolgozója 2022 augusztusában vette észre, hogy valami nincs rendben Winston Churchill ikonikus portréjával - írja az CBS News.

Az illető arra figyelt fel, hogy a kép kerete nem egyezik a többivel, ezért a szálloda felhívta a fotós egykori menedzserét. Ő egy pillantást vetett a képre, és megmondta, hogy az nem az eredeti. 

Mélyen elszomorított minket ez a pimasz tett

- mondta Geneviève Dumas, a Chateau Laurier vezérigazgatója akkori sajtóközleményében. 

A szálloda hihetetlenül büszke arra, hogy otthont ad ennek a lenyűgöző Karsh kollekciónak

- tette hozzá.

Karsh, a világ egyik leghíresebb portréfotósa 1941-ben készítette az Üvöltő oroszlán című fényképét, miután elnézést kért és elvette a miniszterelnöktől a szivarját. 

Churchill komor arckifejezése olyan híressé tette a fotót, hogy végül az angol ötfontos bankjegyre került. Karsh és Winston is a szállodában szálltak meg. A fotós és felesége két évtizeden át a szállodában éltek, 1972 és 1992 között stúdiót is üzemeltettek ott.

A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy 

a fotót 2021. december 25. és 2022. január 6. között lopták el, és egy londoni aukciós házon keresztül adták el egy olaszországi vevőnek.

Egyik fél sem tudta, hogy a portré lopott volt. 2024. április 25-én letartóztattak egy ottawai férfit, akinek a nevét a rendőrség egyelőre nem hozza nyilvánosságra. A 43 éves illető ellen eljárás indult. 

A genovai vásárló együttműködött az olasz rendőrséggel, megígérte, hogy a portrét még ebben a hónapban ünnepélyesen átadja az ottawai rendőrségnek Rómában.

Ahogyan arról korábban írtunk, elárverezik Winston Churchill egy pár bársonyból készült papucsát is. Az egykori brit miniszterelnök monogramjával díszített lábbeli az 1950-es években készült. Churchillt számos alkalommal lencsevégre kapták a papucsban második miniszterelnöksége idején, 1951 és 1955 között. Arról is beszámoltunk, hogy előkerült Winston Churchill egy rég elfeledett kézirata.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!