Alelnökjelölti vita: a demokrata Tim Walz összekeverte Iránt és Izraelt

Tim Walz demokrata alelnökjelölt minnesota kormányzója és a republikánus alelnökjelölt, JD Vance (J) kezet fogott (Fotó: AFP)
Vágólapra másolva!
Úgy látszik, hogy Joe Biden öröksége tovább tart a demokratáknál. Óriásit hibázott Tim Walz az alelnökjelöltek vitájában. Összekeverte Iránt és Izraelt. J.D. Vance, republikánus jelölt Trump sikeres kormányzását hangsúlyozta.
Vágólapra másolva!

J.D. Vance ohiói republikánus szenátor New Yorkban csapott össze Tim Walz minnesotai demokrata kormányzóval. A vita a Közel-Keleten zajló háborús helyzettel kezdődött. A moderátor megkérdezte a jelölteket, hogy támogatnák-e Izrael Irán elleni megelőző támadását. Walz hangsúlyozta a stabilitás fontosságát, és bírálta Donald Trumpot, aki szerinte „a világ legveszélyesebb embere” a jelenlegi helyzetben. Vance viszont megvédte Trumpot, kijelentve, hogy a Trump-adminisztráció „békét teremtett”, és „stabilitást biztosított a világban”.

Mint azt a Magyar Nemzet kiszúrta, Walz viszont először összekeverte a két országot azaz Izraelt és Iránt, majd némi zavar után – Kamala Harris beszédeihez hasonlóan – rögtön egy mondaton belül igyekezett kedvezni az Izraelt, illetve a palesztinokat támogatóknak, amikor úgy fogalmazott, hogy alapvető, hogy Izraelnek meg kell tudnia védeni magát, és ki kell tudnia szabadítani a túszokat, valamint véget kell vetni a humanitárius krízisnek Gázában. Walzcal ellentétben Vance a valódi kérdésre is válaszolt, mondván Izrael joga eldönteni, hogy mit kell tennie a biztonsága érdekében.

A vitában szóba került az Egyesült Államokban pusztító Helene hurrikán is. A moderátor megkérdezte Vance-t, hogy mit tenne a Trump-adminisztráció a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. Vance hangsúlyozta, hogy támogatják a tiszta levegőt és a tiszta vizet, de azt állította, hogy a demokraták „szélsőséges" nézeteket vallanak a szén-dioxid-kibocsátásról. 

Walz a Joe Biden amerikai elnök intézkedései nyomán az elektromosjármű-gyártásba és a napelem-gyártásba történt befektetésekkel példálózott.

Az illegális bevándorlásról szólva Vance hangsúlyozta, meg kell építeni a Trump által elkezdett falat, és végre kell hajtani a deportálásokat, kezdve a bűnöző migránsokkal. Walz ezzel szemben hangsúlyozta, hogy egy átfogó bevándorlási reform lehet a megoldás.

A vitában szóba került az abortusz is, amely kiemelkedően fontos kérdés az amerikai választók számára. Walz azt mondta, hogy a Demokrata Párt „támogatja a nőket és a szabadságukat, hogy döntsenek a saját testük felett."  Vance azonban azt mondta, hogy a Republikánus Párt „a család minden formáját támogatja.

Az Amerikában oly gyakori iskolai lövöldözésekkel és fegyveres bűncselekményekkel kapcsolatban J. D. Vance rámutatott, hogy azok legnagyobb részét illegális lőfegyverekkel követik el, márpedig Kamala Harris határpolitikája révén az országba áramló illegális fegyverek száma is megnőtt. A republikánus jelölt szerint fokozni kell az iskolák biztonságát, írta meg a Magyar Nemzet.

Walz szerint nem szabad erőddé változtatni az iskolákat, hagyni kell, hogy a gyerekek gyerekek legyenek.

A vitát a demokrácia helyzete zárta, amelyen a jelöltek eltérő véleményt képviseltek. Walz hangsúlyozta a január 6-i események súlyosságát, és azt mondta, hogy a Trump-adminisztráció „egyedülálló fenyegetést jelentett a demokráciára. Vance viszont azt állította, hogy a "igazi fenyegetés a demokráciára a cenzúra".

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!