Borzalmas vihar pusztított Brazíliában, több ember meghalt

Vágólapra másolva!
Legalább hét ember halt meg helyi idő szerint péntek este a brazíliai Sao Paulo államban az ország délkeleti részén tomboló viharban - közölte a polgári védelmi hivatal.
Vágólapra másolva!

A jelentés szerint Bauru településen három ember halt meg, mert az erős szél miatt rájuk omlott egy fal, míg a többi áldozat halálát a szél miatt kidőlő fák okozták az állam azonos nevű székhelyén, valamint Diadema és Cotia városokban. 

A szél elérte az óránkénti 107,5 kilométer/órás sebességet, amire csaknem harminc éve, 1995 óta nem volt példa a régióban.

A viharról az érintett területeken élők közül többeknek sikerült videót feltölteniük a közösségi oldalakra. Az alábbi videó ilyen képsorokból összevágott felvételekből készült:

A vihar áramkimaradásokat okozott, ami 15 órán át mintegy tízmillió embert érintett szerte az államban, és a vízellátás is hosszú órákon át szünetelt Sao Paulóban és más városokban – közölték a hatóságok. Az áramszolgáltatás ugyanakkor még helyi idő szerint szombat este sem állt helyre maradéktalanul, és az Enel nevű áramszolgáltató azt sem tudta megmondani, hogy milyen ütemezéssel számíthatnak a lakosok és a vállalkozások arra, hogy újra lesz energiaszolgáltatás a vihar sújtotta térségben. Az Enel szerint 17 nagyfeszültségű távvezeték sérült meg a viharban.

További probléma, hogy a viharban közelebbről egyelőre nem tisztázott módon szennyeződtek a vízkészletek is, ez érinti a Sao Bernardo do Campo, Cotia, Sao Caetano, Santo Andre és Diadema körzetekben élőket.

 A közműszolgáltató azt kérte az érintett városokban élőktől, hogy takarékosan bánjanak a folyóvízzel.

Miként arról beszámoltunk, néhány nappal korábban az Egyesült Államokban is szélsőséges időjárási jelenség követelt halálos áldozatokat és okozott óriási károkat. Az idei hurrikánszezonban a 3-as erősséggel partot érő Milton nevű hurrikán már az ötödik volt, amely elérte a lakott településeket. Legalább 17-en meghaltak a pusztításában a leginkább érintett térségben, Florida államban. Szintén több millió ember maradt áramszolgáltatás nélkül. A Milton által okozott károk kapcsán az előzetes becslések azt jósolták, hogy azok mértéke eléri majd a 2005-ös Katrina hurrikán által okozott nagyjából 150 milliárd dolláros értéket. Ugyan a Milton ereje némileg mérséklődött, mire partot ért, de vonulása nyomán rengeteg minden ment veszendőbe, és biztos, hogy a károk értéke így is dollármilliárdos nagyságrendű.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!