Észak-Korea közölte, minden utat elvág Dél-Korea felé

Vágólapra másolva!
Az észak-koreai hadsereg közölte, hogy szerdától teljesen elvágja az országot Dél-Koreával összekötő utakat és vasútvonalakat, és megerősíti a határ saját oldalán lévő területeit.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea hónapok óta aknákat és akadályokat telepít az erősen militarizált határ mentén - közölte még júliusban a dél-koreai hadsereg.

Az észak-koreai hadsereg vezérkara a KCNA által közölt nyilatkozatában arról számolt be, hogy 

ez válasz a Dél-Koreában tartott hadgyakorlatokra, valamint az amerikai stratégiai nukleáris eszközök gyakori megjelenésére a térségben.

A BBC szerint a dél-koreai védelmi minisztérium közleményben azt írta, hogy az országban állomásozó ENSZ-csapatok parancsnokságát (UNC) értesítették az ügyről. Hozzátették, Dél-Korea szoros kapcsolatban és együttműködésben áll az ENSZ-parancsnoksággal Észak-Korea bejelentésével kapcsolatban - írja a Reuters.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!