Erős földrengés rázta meg Törökországot

Vágólapra másolva!
Erős földrengés rázta meg szerdán a kelet-törökországi Malatya tartományt – közölte az ország katasztrófa- és veszélyhelyzet-kezelési hatósága.
Vágólapra másolva!

A földrengés délelőtt 10:46-kor történt, epicentruma Kale körzetében, Malatya városától mintegy 40 kilométerre volt. A földrengést a szíriai Haszakah, Deir al-Zor és Aleppo tartományokban is érezték.

 Az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ szerint 

a rengés erőssége 6,0 volt és kilenc kilométeres mélységben volt a Föld alatt.

 Áldozatokról és károkról egyelőre nincs hír - írja a Reuters.

A Richter-skála szerint a 6,1-es földrengés erősnek számít, melyből évente átlagosan 120 darab van világszerte.

Drámai földrengés rázta meg tavaly februárban Törökországot. Február 6-án két, 7,7-es, illetve 7,6-os erősségű földrengés rázta meg Kahramanmaras tartományt. A földmozgás tíz tartományban és Szíriában is jelentős károkat okozott és rengeteg áldozatot követelt.

 A sebesültek száma csak Törökországban több volt, mint 115 ezer. 

Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata, mentőcsapat, mentőalakulat, mentés, Törökország, Baptista, magyar, magyarok
Rengeteg ember napokig várt a romok alatt, hogy kiszabadítsák a földrengés sújtotta térségekben
Fotó: Baptista Szeretetszolgálat 

A hatóságok szerint földrengést különösen súlyossá tette, hogy olyan időpontban következett be, amikor az emberek nagy része aludt, otthonában tartózkodott. Szíriában teljes városok semmisültek meg. A török légitársaság százezreket evakuált a kahramanmarasi katasztrófaövezetből .

Sokkoló helyszíni képeken a tragikus földrengés utáni pusztulás Törökországban

Címlapi képünk illusztráció!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!