Halálra gázolták a népszerű utazási influenszert

Vágólapra másolva!
Egy Párizsról gyakran áradozó utazási influencer meghalt, miután egy gyalogátkelőhelyen elgázolta egy autó, miközben reggel kocogni indult. A 31 éves Fernanda Carolina Lind Silva, aki eredetileg a brazíliai Santosból származott, az elmúlt hat évben Franciaországban élt. Egy külkereskedelmi cégnek dolgozott, és utazási tippeket osztott meg Instagram-profilján, ahol több mint 50 ezer követője volt.
Vágólapra másolva!

Kedden a nő a párizsi Saint-Cloud és Suresnes települések között futott, amikor a zebránál elütötte egy autó és súlyos sérüléseket szenvedett. Fernanda férje, Pedro Angelo Abatayguara Rosal egy alkalmazáson keresztül értesült a balesetről. Pedro akkor megpróbálta felhívni a feleségét, de nem kapott választ, és elment a digitális riasztáson keresztül jelzett helyszínre. 

Amikor megérkezett, látta, hogy Fernandát az utcán élesztik újra. 

Fernandát kritikus állapotban szállították kórházba. Három bordatörést és kulcscsonttörést szenvedett, valamint nagyon súlyos fejsérülést. 

Fernanda családja szerdán érkezett meg Brazíliából, hogy megnézzék őt, de az orvosok közölték vele, hogy lányuk klinikailag halott. Bár a teste jó életjeleket mutatott, sajnos a megfigyelt agyi aktivitás csökkent, míg délután 2 óra körül megállapították a teljes agyhalál beálltát.

A rendőrség közölte, hogy emberölésként vizsgálják az esetet.

Megtalálták és letartóztatták a sofőrt, aki elütötte Fernandát, és a tesztje negatív lett kábítószerre vagy alkoholra. 

Fernanda egy népszerű Instagram-profilt kezelt "@parislowcost" címmel, ahol tippeket osztott meg arról, hogyan lehet olcsón meglátogatni olyan álomcélpontokat, mint a francia főváros - számolt be róla a Daily Mail.

Barátja, Flavia az Instagramon fejezte ki szomorúságát Fernanda halála miatt: bátor és elszánt nőként jellemezte őt.

Alig az eset előtt pár nappal halt meg egy brit influencer is, miután lezuhant Spanyolország legmagasabb hídjáról, miközben fotózni akarta magát. A 26 éves digitális alkotó, Lewis Stevenson vasárnap zuhant le a Castilla-La Mancha hídról.

Amint arról az Origo beszámolt, rejtélyes haláleset történt nemrég, 25 éves korában meghalt Taylor Rousseau Grigg. 

A TikTok-sztár halálhírét a férje osztotta meg a nő közösségi oldalán. Hogy mi történt pontosan, azt nem tudni, de az influenszer minden előjel nélkül, hirtelen halt meg. 

35 évesen meghalt Mel Thompson is, őt a YouTube-on 170 ezren, az Instagramon pedig majdnem 60 ezren követtek. A hírt a férje közölte a nő Instagram-oldalán, de a halála okát nem tudatta a nyilvánossággal. 

Arról is írtunk, hogy a közösségi média egyik legfelkapottabb influenszere, a 27 éves Arisara Karbdecho meghalt, miután kómába esett egy kebab miatt

Egy tiktoker pedig élő adásban halt meg, a férje felgyújtotta. Az elmúlt időszakban rendkívül sok olyan videósról hallani, akiket az utcán vagy akár videózás közben támadtak meg.

Amerikában egy táncos TikTokker épp az influenszer támadás tette híressé. 

Hannah Viverette nagy beleéléssel, egyedül táncolt Maryland-i Hagerstown-i lakásának nappalijában, miközben videót rögzített a telefonján. Viverettének az volt a terve, hogy a táncos videó közzé teszi a TikTok oldalán, hogy azzal szerezzen magának követőket. Ám az egyik pillanatban gyanús mozgásra lett figyelmes. A lány megkérdezte, hogy "ki az?", majd megkérte az idegent, hogy menjen ki a házából. Ekkor egy kapucnis férfi állt meg az influenszer teraszán, zsebre dugott késszel, miközben mosolyogva nézte Viverettét. Arról is beszámoltunk, hogy meghalt az a belga turistanő, aki a múlt héten fotózás közben beleesett egy forró gejzírbe Chile északi részén, az Andokban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!