Folytatja a támadássorozatot Izrael, a dél-libanoniakat menekülésre szólították fel

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg a dél-libanoni települések lakosait szóllította fel, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg (IDF) kedden húsz dél-libanoni település lakosait szóllította fel a menekülésre. 

Az IDF nem akar ártani Önöknek, ezért saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat. Az életét veszélyezteti mindenki, aki a Hezbollah tagjai, létesítményei és harci eszközei közelében tartózkodik

 – írta az IDF a dél-libanoni civileknek szánt figyelmeztetésben.

A Hezbollah kedden is rakétákkal támadta Izrael területét, ezúttal az ország középső részét. A milícia szerint az izraeli civil és a katonai hírszerzés központját vették célba. Tel-Avivban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák - jelentette az Anadolu Anjasi.

Izraelben több helyről érkezett információ zuhanó elfogórakéta-roncsokról és keletkezéséről. Egy kamionsofőrt és egy ötvenes éveiben járó buszsofőrt kórházba szállítottak, mert a repeszek megsebesítették őket. A sofőr még le tudta szállítani utasait a buszról a légiriadókor, de neki már nem maradt ideje fedezéket keresni.

A Hezbollah elleni dél-libanoni szárazföldi hadműveletet a légierő és a tüzérség előkészítette intenzív, egész éjszaka tartó támadásaival 

- közölte az IDF. "Aztán a 98-as hadosztály behatolt az országba, és átvette az irányítást bizonyos dél-libanoni területek felett" - tette hozzá a hadsereg, miközben a libanoni ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) és a Hezbollah is azt állítja, hogy még nem történt szárazföldi behatolás.

A különleges műveleti egység, a deszantosok és a 7. szárazföldi páncélos dandár hatolt be oda elsőként, ők várhatóan a Hezbollah harckocsi-elhárító harcosainak fenyegetésével néznek szembe - tette hozzá az IDF.

Az IDF azt is közölte, hogy az izraeli légierő precíziós támadást mért az éjszaka a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyvereseire. Az IDF hangsúlyozta, hogy a támadás során különböző eszközökkel próbálták megkímélni a környéken tartózkodó civilek életét.

Mindeközben a bukaresti külügyminisztérium 

mobil konzuli missziókat küldött Bejrútba és Libanon más városaiba, hogy segítséget nyújtson az erre igényt tartó több mint ezer román állampolgárnak a térség mielőbbi elhagyásában.

A román külügyi tárca folyamatosan egyeztet regionális partnereivel és az EU tagállamaival a közel-keleti politikai és biztonsági helyzet alakulásáról és nyomatékosan kéri a már Libanonban tartózkodó román állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el az országot a még igénybe vehető légi útvonalakon.

Korábban írtunk róla:

Az Origo korábban arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára. Ennek következtében meghalt a Hamász libanoni részlegének vezetője, Fatah Saríf Abu al-Amin.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!