Halálra késelt két tinédzsert egy fiatal fiú

Vágólapra másolva!
Október elején egy alaszkai férfi halálra késelt két fiatal lányt. A férfi bulizni ment a lányokhoz, de az este folyamán a három fiatal összeveszett és a vita hamar elfajult. A férfi elővett egy kést, amivel meggyilkolta a két tinédzsert, majd elmenekült a helyszínről. Annak érdekében, hogy el tudja titkolni tettét, a ruháit pedig egy közeli tóba dobta, a gyilkos fegyvert pedig elrejtette a lakásában.
Vágólapra másolva!

A 20 éves Shaquille Carawan október 2-án meggyilkolta két 18 éves tinédzser ismerősét, Novely Riverst és Abigail Olsont. 

Carawan aznap este átment a két lány lakásba, ahol arra készültek, hogy marihuánát fognak szívni és együtt italoznak. Azonban az alaszkai  közbiztonsági minisztérium szóvivője, Austin McDaniel elmonda, hogy az este folyamán a három fiatal veszekedni kezdett egy mással és a vita hamar elfajult

Carawan annyira dühös lett, hogy elővett egy kést, amivel a két lányt halálra késelte.

két tinédzser, gyilkosság, késelés, késelésesgyilkosság
Shaquille Carawan halálra késelte két ismerősét. 
Fotó: Facebook

A fiatal fiú ezután elmenekült a helyszínről. 

A rendőrségi nyilatkozatból kiderült, hogy a rendőröket egy Rivers Hooper Bay-i házba hívták, ahol a hatóságok megtalálták a két lány holttestét. A nyomozók megállapították, hogy Novely Riverst és Abigail Olsont több tucat késszúrással szúrták halálra. 

Ezután hamar Carawanra terelődött a gyanú, emiatt a nyomozók átvizsgálták a férfi lakását, ahol egy véres cipőt találtak, aminek a talpa megegyezett a helyszínen hagyott nyomokkal. Emellett pedig a kést is megtalálták, amivel Carawan végzett a két lánnyal. 

A fiú eleinte tagadta a gyilkosságot, majd később mindent részletesen bevallott a nyomozóknak. Elmondta, hogy elvette mindkét lány telefonját és egy közeli tóba dobta azokat. Ezután pedig hazamenet. Ott a véres ruháját egy nejlonzacskóba tette több súllyal együtt, majd azt is a tóba dobta. 

Carawan azt is elmondta a rendőröknek, hogy a házában letakarította a kést és elrejtette a hűtő és a fal mögé. 

két tinédzser, gyilkosság, késelés, késelésesgyilkosság
Abigail Olson, Novely Rivers
Fotó: Facebook

A fiú történetét, megerősíti az, hogy a nyomozók a tóban megtalálták a lányok telefonját és Carawan ruháit, amelyek ugyanazok volta, mint a gyilkos Facebook képein. 

Shaquille Carawant két elsőfokú gyilkossággal vádolják, a tárgyalását pedig október 17-én fogják tartani. - írja a People

Nemrég támadt rá három emberre egy férfi az egyik manchesteri kisvárosban is. Az áldozatok közül egy nő a helyszínen meghalt, míg két másik életéért a kórházban küzdenek, köztük egy gyerekéért. A támadás után egy fiatal férfit tartóztatott le a rendőrség. Késsel támadtak meg egy lelkészt Írországban is augusztusban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, két helyszínen több embert is megkéseltek Mosonmagyaróváron. A helyszínre három mentőhelikoptert riasztottak: egyet a Bartok Béla útra, egyet a Fő utcába. A fő utcában egy dohánybolt tulajdonosa az áldozat. A 20 éves elkövető 10-10 alkalommal szúrta meg az anyját és apját.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!