Megint berepült valami Románia légterébe, vadászgépeket is riasztottak

vadászgép, gripen, f16
Képünk illusztráció!
Fotó: Koen van Weel / ANP MAG / ANP via AFP
Vágólapra másolva!
Romániában egy, a Fekete-tenger felett, a román államhatártól 45 kilométer távolságra észlelt azonosítatlan légi célpont miatt riasztották a vadászgépeket - közölte szombaton a román védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A bukaresti védelmi tárca (MAPN) közleménye szerint a radarok szombatra virradóra 2:30 órakor észlelték a szárazföld felé közeledő célpontot a Tulcea megyei Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől 45 kilométerre. 

Mivel a célpont a román államhatár felé közeledett, riasztották a NATO és a román légierő illetékes szerveit.

A riasztás nyomán a spanyol légierő Romániában légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő két F-18-as, valamint a román légierő két F-16-os harci gépe szállt fel a Mihail Kogalniceanu, illetve a Borcea légitámaszpontról.

A radarjelzés szerint az ismeretlen célpont hajnali 4 óra körül érte el a román szárazföldi határt Gura Portitei település közelében, ezért a Konstanca megye észak-keleti részén élő lakosságot is figyelmeztették, hogy ismeretlen tárgy becsapódásának veszélye áll fenn.

Az ismeretlen célpont 19 kilométer mélyen hatolt be a román légtérbe, majd 4.30 óra körül eltűnt a radarok képernyőjéről. A MAPN szerint a négy vadászgép egyikének sem sikerült "vizuális kontaktust" teremtenie a radarok által észlelt tárggyal. 

A légiriadót 5:10 órakor lefújták, és a vadászgépeket visszarendelték. 

A védelmi tárca szerint az eddigi adatok alapján nem valószínűsíthető "egy becsapódási zóna létezése ", de az illetékesek szombaton reggel elkezdték átvizsgálni a környéket.

Romániában legutóbb csütörtök este riasztották a vadászgépeket és figyelmeztették a polgári lakosságot egy, a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé 14 kilométeres mélységben berepülő azonosítatlan légi célpont miatt.

Korábban arról is írtunk, hogy szeptember végén egy orosz drón sértette meg a NATO légterét

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai szeptember végén is, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán célpontok ellen.

A román hadsereg radarjai egy orosz drónt azonosítottak szeptember elején is, amely Ukrajna irányába hagyta el az országot. A drón a Duna menti ukrán célpontok ellen végrehajtott orosz támadások nyomán juthatott be a román légtérbe.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!