Lelőttek egy szolgálaton kívüli rendőrt, miután betört a szomszéd házába

Vágólapra másolva!
Az atlantai rendőrség egy szolgálaton kívüli tisztjét lelőtte az egyik szomszédja, miután pénteken kora reggel betört a házába a Georgia állambeli Douglas megyében található St. Andrews Golf Club közelében - közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A rendőr, akit Aubree Hortonként azonosítottak, 2015 óta volt az atlantai rendőrségnél. Hortont a múlt hónap végén az év nyomozója díjjal is kitüntették.

A térfigyelő kamerák felvételein látható, hogy amikor a férfi bejutott a házba, a háztulajdonos önvédelemből fegyvert vett elő, és lelőtte az illetőt.

A felvételeken Horton úgy tűnt, hogy mentálisan nincsen rendben, vagy kábítószer hatása alatt áll. A férfi csak néhány utcányira lakott attól a háztól, ahová betört. A szomszédok megdöbbentek - számolt be róla a NYPost.

Itt van a szomszédságunkban, egy golfozó közösségben és egy olyan helyen, ahol tényleg azt gondoltuk, hogy ez soha nem történhet meg

- mondta az egyik szomszéd.

A nyomozók egyelőre nem tudják, hogy Horton miért tört be a házba.

A betörés és lopás komoly bűncselekménynek számít a világ minden táján. Vannak azonban olyan bűnözők, akik lebuktak, nem is akárhogy. Az egyik betörőt az buktatta le, hogy kiitta a hátsó raktárat és túl részeg volt ahhoz, hogy elmeneküljön, másból pedig szexrabszolgát csinált a fodrász, akit ki akart rabolni. Egy videós összeállítást is készítettünk a legszerencsétlenebb esetekről.

Nemrég arról is írtunk, hogy egy nő házába betört egy férfi, aki kiteregette a szennyesét, elpakolt a konyhában és ételt főzött a tűzhelyén. A hajléktalan férfinak nem ez volt az első furcsa betörése, a bíróság most 22 hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá.

Beszámoltunk arról is, hogy egy 85 éves idahói nő lelőtt egy betörőt az otthonában. A tárgyalása során a megyei ügyész az egyik leghősiesebb önvédelmi cselekedetnek nevezte tettét. A Bingham megyei seriff hivatala által a Facebookon közzétett beszámoló szerint egy Derek Condon néven azonosított betörő március 13-án hajnali 2 óra körül betört Christine Jenneiahn - egy 85 éves nyugdíjas nő - idahói otthonába.

Arról is írtunk, hogy egy louisianai nő lelőtt egy férfit, aki betört az otthonába. A hatóságok közölték, hogy a nő élt a második alkotmánymódosításhoz fűződő jogával, hogy megvédje a gyermekeit.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!