Nők autója alá rejtőzve leskelődött egy perverz férfi egy autómosóban

Vágólapra másolva!
Letartóztattak az Egyesült Államokban egy arizónai férfit, aki több nő autója alá is bemászott, és onnan kukkolta őket. Mint kiderült, korábban már többször is elítélték hasonló esetek miatt.
Vágólapra másolva!

A 28 éves Jesse Michael Johnson egy gilbert-i autómosóban volt, amikor egy biztonsági kamera fényt derített sötét titkára: több kocsi alá is bemászott, hogy nők után leskelődhessen. A férfit Szeptember 24-én, kedden tartóztatták le. Időközben kiderült róla, hogy büntetett előéletű, korábban épp szexuális bűncselekmények miatt ítélték el. A Fox 10  információi szerint letartóztatták, 10 000 dollárnyi óvadék ellenében tartják fogva, és várhatóan október 3-án kell bíróság elé állnia. 

Az egyik áldozat - akit késésére Chanelle néven azonosítottak - elmondta, hogy megállt az autómosóban, mielőtt elvitte a fiát az iskolába. Amíg ott volt, a biztonsági megfigyelőrendszeren látszódott, hogy 

Johnson feje kitekint a kocsija alól, ezután a férfi visszatért a saját autójához, és úgy tett, mintha a gumijait tisztítaná.

A nő az AZ Family-nek elmondta, hogy valószínűleg 

észre sem vette volna, mi történik, ha egy másik autós nem hívja fel rá a figyelmet. Johnsont aznap még kétszer látták ugyanott, miközben további két nő után leskelődött.

„A férfi mindhárom esetben közvetlenül az áldozat kocsija mellé parkolt be. Amikor az áldozatok elkezdték lemosni az autójukat, a férfi a kocsi alá rejtőzött, és onnan figyelte őket. Amikor a nők befejezték az autómosást, a férfi észrevétlenül kissurrant a kocsijuk alól, és elhagyta a helyszínt"

-derült ki a bírósági közleményekből.

image

Ez egyáltalán nem helyénvaló. Ez egy olyan hely, ahová az emberek azért járnak be, hogy letakarítsák az autójukat, és joguk van ahhoz, hogy közben biztonságban érezzék magukat”

 – mondta Reyes Brito, a Super Star Car Wash vezérigazgatója.

Chanelle elmondta, hogy az eset óta rosszul érzi magát, és rémálmai vannak.  

Undorítónak tartom, ha valaki ezt műveli a nőkkel, miközben bele sem gondol, miféle traumákat okoz nekik. Nem hittem el, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Két héttel ezelőtt született kisbabám, és van még két másik gyerekem. Sokkoló volt az eset, már csak a kisfiam miatt is. Úgy érzem, ez egy jó emlékeztető, hogy az ember fokozottan figyeljen a gyerekeire, és közel tartsa őket magához, mert sosem lehet tudni, mi történik körülöttünk"

- mondta.

Az arizonai rendőrök megállapították, hogy 

Johnson büntetett előéletű, többször is letartóztatták már Nebraskában. A bírósági feljegyzések alapján azt mondta a rendőröknek, hogy "szexuálisan vonzódik a nők lábához", és "Képtelen kontrollálni szexuális vágyait".

2016 júniusában Johnsont négy különböző alkalommal állították bíróság elé Nebraskában, mert autók alá bújt, és megragadta a nők bokáját, ahogyan a KOLN/KGIN is megírta. 

A  férfit akkor is letartóztatták, és az ügyészség két év próbaidőt, 150 dolláros pénzbírság megfizetését és pszichológiai kivizsgálást javasolt az ügyében.

Forrás: People

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!