Letartóztatták a késes férfit, aki a Lengyelországból Svédországba közlekedő komp indulását akadályozta

Vágólapra másolva!
A lengyel rendőrség őrizetbe vette, és orvosi kivizsgálásra vitte vasárnap este azt a késsel felfegyverkezett lengyel férfit, aki a lengyelországi, balti-tengeri Swinoujscie kikötőjében több mint 24 órán át akadályozta a Svédországba közlekedő komp indulását – jelentette az RMF FM kereskedelmi rádió.
Vágólapra másolva!

A férfi a rendőrségi közlemény szerint feltehetőleg a svédországi Trelleborgból érkezett Swinoujsciébe szombat este. A komp fedélzetén, a magasban rögzített, nehezen megközelíthető mentőcsónakba mászott fel, és nem volt hajlandó távozni. Indítékát egyelőre nem közölték. 

Vasárnap este a rendőrségi tárgyalóknak sikerült rábeszélniük, hogy szálljon ki a csónakból, majd őrizetbe vették. 

Jelenleg orvosi vizsgálat alatt áll – közölte az RMF FM rádióval Miroslawa Rudzinska rendőrségi szóvivő.

A média vasárnap arról számolt be, hogy a férfi pszichés zavarokkal küzd, és kést tart magánál. Az RMF FM szerint nem fenyegetőzött a késsel.

A komp, amelyen a férfi tartózkodott, vasárnap hajnalban indult volna Swinoujsciéből Trelleborgba. A menetrend szerinti járatra várakozó több száz utast végül egy másik, vasárnap délután induló kompra irányították át.

Augusztus végén arról is írtunk, hogy egy queenslandi férfit lelőttek a rendőrök, miután kést rántott egy kórház sürgősségi osztályán. Arról is írtunk korábban, hogy letartóztattak egy kaliforniai férfit, aki késsel fenyegetőzött egy étteremben, majd öngyújtófolyadékot öntött a pizzéria egyik alkalmazottjára, majd azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja.

Arról is beszámoltunk pár napja, hogy két férfi fényes nappal késelte meg egymást az utcán New Yorkban. 

Európa-szerte egyre több a késes támadás

Európában az utóbbi időben megnőtt a késes támadások száma, ami aggasztja a társadalmat. Az egyre rosszabb közbiztonság oka a példátlan méretű illegális migráció. Augusztusban késekkel fenyegetőzött egy férfi Németországban, a rendőrség agyonlőtte.

Hárman meghaltak, többen pedig megsebesültek a németországi Solingenben is egy késes támadásban. A szemtanúk szerint arabnak kinéző késes támadó válogatás nélkül támadt az ünneplőkre, még szombaton őrizetbe is vették

Arról is írtunk, hogy egy férfi három emberre támadt rá az egyik manchesteri kisvárosban is. Az áldozatok közül egy nő a helyszínen meghalt, míg két másik életéért a kórházban küzdöttek, köztük egy gyerekéért. A támadás után egy fiatal férfit tartóztatott le a rendőrség. Késsel támadtak meg egy lelkészt Írországban is augusztusban.

Arról is írtunk nemrég, hogy Brüsszel tehetetlen az illegális migrációval szemben, egyre több támadásra kell készülni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!