Németország váratlan bejelentést tett, Putyinról van szó

Vágólapra másolva!
Olaf Scholz német kancellár a német képviselőknek kifejtette, hogy kész tárgyalásokat folytatni Putyinnal az igazságos békéről Ukrajnában. Scholz szerint mindent meg kell tenniük a háború befejezéséért.
Vágólapra másolva!

Olaf Scholz német kancellár a német parlament alsóházában arról beszélt, hogy kész tárgyalásokat folytatni Putyinnal az igazságos békéről Ukrajnában. Scholz emlékeztetett arra, hogy korábban Zelenszkij is kijelentette, hogy békekonferenciát kell tartani az orosz fél részvételével. 

Ha tehát felmerül a kérdés, hogy beszélünk-e az orosz elnökkel, azt válaszoljuk: Igen, ez is lehetséges"

– mondta Scholz. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem szabad Ukrajna háta mögött döntéseket hozni, de eljött az idő, amikor a nyugati vezetőknek mindent meg kell tenniük a háború befejezéséért. Hozzátette, hogy a Putyinnal folytatott tárgyalásokat a legközelebbi partnereikkel koordinálva kell lefolytatni. 

A Kreml közölte, hogy Berlin még nem kezdeményezte a kapcsolatfelvételt, de nem utasítják el Putyin és Scholz közötti egyeztetés lehetőségét 

- írja a meduza.io.

Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el. Korábban arról is írtunk, hogy Zelenszkij igazságtalannak tartja a Nyugat kettős mércéjét, mivel Izrael gyors védelmet kap, míg Ukrajna tovább küzd az orosz légicsapásokkal. 

Az Ukrajnában folyó erőszakos toborzásról is írtunk, már halálos áldozata is van a kényszersorozásnak.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!