Pincéből került elő egy eredeti Picasso, majdnem kidobták

Vágólapra másolva!
Olasz szakértők szerint egy eredeti Pablo Picasso-festmény került elő egy ócskavas-kereskedő pincéjéből.
Vágólapra másolva!

Miután 1962-ben rábukkant a festményre Luigi Lo Rosso, hazavitte magával a feltekert vásznat Pompejibe, ahol a következő évtizedekben a nappalijában tartotta a falra akasztva.
A portré, amelyről most úgy vélik, hogy Dora Maar francia fotográfus és festőnőt - aki Picasso szeretője és múzsája volt - ábrázoló absztrakt kép, Picasso jellegzetes aláírását viseli a bal felső sarokban. Lo Rosso azonban semmit sem sejtett erről. Csak jóval később, miután fia tanulmányozta a nagynénjétől kapott művészettörténeti enciklopédiát, merült fel a gyanú a kép eredetét illetően - írja a The Guardian.

A Fanpage szerint a család végül egy szakértői csapat, köztük egy ismert művészeti nyomozó, Maurizio Seracini tanácsát kérte. 

Többéves, bonyolult nyomozás után a szakértők megerősítették, hogy a ma 6 millió euróra becsült (2 milliárd forint) festményen lévő aláírás valóban Picasso aláírása.

Picasso gyakori látogatója volt a dél-olaszországi Capri szigetének, és a festmény, amely feltűnően hasonlít Picasso Buste de femme (Dora Maar) című művéhez, feltehetően 1930 és 1936 között készülhetett.

Lo Rosso azóta meghalt, de fia, a most 60 éves Andrea folytatta a festmény eredetiségének bebizonyítását.
„Apám Caprin élt, és ócskaságokat gyűjtött, hogy szinte ingyen eladja” - mondta. „Még azelőtt megtalálta a festményt, hogy én megszülettem volna, és fogalma sem volt arról, ki volt Picasso. Nem volt túlságosan művelt ember. Miközben Picasso műveiről olvastam a lexikonban, felnéztem a festményre, és összehasonlítottam az aláírásával. Folyton jeleztem apámnak a hasonlóságot, de ő nem értette. De ahogy nőttem, engem egyre jobban érdekelt.”

Andrea Lo Rosso elmondta, hogy voltak pillanatok, amikor a család fontolgatta, hogy megszabadul a festménytől.

„Anyám nem akarta megtartani - folyton azt hajtogatta, hogy szörnyű”.
Andrea többször is kapcsolatba lépett a málagai Picasso Alapítvánnyal, de elmondása szerint az nem mutatott érdeklődést állításai kivizsgálása iránt.  Az 1973-ban elhunyt Picasso több mint 14 000 művet készített, és az alapítvány naponta több száz üzenetet kap azoktól az emberektől, akik azt állítják, hogy birtokában van egy eredeti - írja az Il Giorno.
 

A Buste de femme (Dora Maar) című képet 1938-ban festették, majd 1999-ben ellopták egy szaúdi sejk jachtjáról , és 20 évvel később találták meg.
Luca Marcante, az Arcadia Alapítvány elnöke szerint a műnek két változata is létezhet. „Mindkettő lehet eredeti” - mondta az Il Giorno című napilapnak. „Valószínűleg két portréról van szó, amelyek nem pontosan ugyanarról a témáról készültek, és amelyeket Picasso két különböző időpontban festett. Egy dolog biztos: 

a Caprin talált és most egy milánói páncélteremben őrzött kép hiteles

- állapította meg az elnök.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!