Élő adásban küldött félelmetes üzenetet Putyin a nyugati országoknak

Vágólapra másolva!
Az orosz elnök nem sokkal az amerikai elnökválasztás előtt változtatott Oroszország nukleáris stratégiáján és üzent a nyugati országoknak. Orosz források szerint az ukrajnai konfliktus elérte legkritikusabb fázisát.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin vasárnap bejelentette, hogy az orosz védelmi minisztérium különböző lehetséges válaszlépéseken dolgozik arra az esetre, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei hosszú hatótávolságú rakétákat szállítanának Ukrajnának, amelyek képesek elérni Oroszország belső területeit – számolt be róla a Reuters.

Orosz források szerint az ukrajnai konfliktus elérte legkritikusabb fázisát.

Orosz tisztviselők szerint az ukrajnai konfliktus eddigi legkritikusabb szakaszába lépett
Fotó: Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP

Oroszország korábban már figyelmeztette az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy ha Ukrajna ilyen rakétákhoz jut, Moszkva súlyos eszkalációnak tekintené azt. Putyin szeptember 12-én kiemelte, hogy egy ilyen lépés a NATO, az Egyesült Államok és Európa közvetlen beavatkozását jelentené. Moszkva szerint ehhez a NATO katonai infrastruktúrája és nyugati műholdas információk szükségesek.

Az orosz elnök az orosz televízióban nyilatkozott, és hangsúlyozta, hogy

Moszkva megfelelő választ ad az ilyen fenyegetésekre, és már vizsgálják a különféle lehetőségeket.

Az Egyesült Államok nem adott ki hivatalos nyilatkozatot arról, hogy engedélyezné Ukrajnának az Oroszország elleni támadásokat, de egyes amerikai tisztviselők úgy vélik, ez nem változtatna jelentősen a háború kimenetelén. Az ukrán erők jelenleg is hajtanak végre támadásokat orosz területek ellen hosszú hatótávolságú drónokkal.

Putyin néhány héttel az amerikai elnökválasztás előtt módosította Oroszország nukleáris doktrínáját, jelezve aggodalmát az Ukrajnából indított támadások lehetőségével kapcsolatos viták miatt. Az új amerikai elnök hozzáállása a háborúhoz továbbra is bizonytalan:

míg Donald Trump volt elnök a konfliktus lezárására törekszik, Kamala Harris demokrata alelnök Ukrajna támogatásának folytatása mellett áll ki 

- írta meg a Mandiner.

Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el. Putyin korábban azt is kifejtette, hogy szerinte miért nem akar békét Zelenszkij. Az ukrán elnök számára a béke elfogadása politikai bukást jelentene, hiszen le kellene mondania a teljhatalomról, és választásokat kellene kiírni. Néhány napja arról is beszámoltunk, hogy az észak-koreai hadsereg már belépett a háborúba, Putyin új szövetséget kezdett el építeni, Ukrajna oldalán Dél-Korea szállhat be.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!