Szijjártó Péter: Újabb magyar állampolgárt evakuáltunk Libanonból

Vágólapra másolva!
Sikeresen lezárult egy újabb magyar állampolgár kimenekítése Libanonból, ezúttal egy Szerbia vezette evakuációs művelet keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a délutáni órákban landolt Belgrádban az a mentesítő járat, amely egy magyar állampolgárt is kimenekített Libanonból. Az érintettet a repülőtéren a magyar nagykövetség illetékes konzulja és családtagjai várták - tudatta. Szijjártó Péter emlékeztett rá, hogy 

Libanonban néhány száz magyar ember tartózkodik, közülük 233-an voltak valamilyen módon a bejrúti nagykövetség látókörében, döntő többségük életvitelszerűen él Libanonban. 

Kiemelte, hogy a kormány már többször felajánlotta az evakuáció lehetőségét a Libanonban tartózkodó magyar állampolgárok számára, és két körben evakuációs műveletre is sor került. 

Augusztus elején összesen tizennyolc embert, köztük 7 kiskorút hoztunk ki a honvédség segítségével, az előző hétvégén pedig Szlovákia közreműködésével segítettük kilenc magyar állampolgár, illetve egy családtag hazajutását. (...) Miután most értesültünk róla, hogy Szerbia is menetesítő járatot indít Libanonba, ismét felajánlottuk a lehetőséget a még ott tartózkodó állampolgárainknak, akik közül egy személy jelentkezett is, hogy el akarja hagyni az országot

 - tette hozzá. Kiemelte, hogy számára a megállapodás alapján szerb barátaink helyet biztosítottak az evakuációs járaton, amely ma délután landolt Belgrádban. Leszögezte, hogy mindenki eljöhetett, aki el akart, mert az evakuációra felajánlott helyek száma rendre meghaladta az ez iránt érdeklődést mutató magyar állampolgárok számát. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek arra kellene összpontosítania, hogy a közel-keleti helyzet ne eszkalálódhasson, mivel jelenleg a konfliktus továbbterjedésének irányába mutatnak a folyamatok. 

A közel-keleti helyzet eszkalációja a globális biztonságra nézve súlyos és hatalmas fenyegetést jelent. (...) Azt is szeretnénk konkrétan, hogy a libanoni embereknek ne kelljen szenvedni a közel-keleti konfliktus miatt. A libanoni emberek nem tehetnek arról, milyen terrortámadások zajlottak az elmúlt időszakban a Közel-Keleten

 - vélekedett. A miniszter úgy összegzett, hogy látják a menekülni kényszerülő libanoni embereket. És látják az ottani keresztény közösség tagjait is, hogy egyre nehezebb az életük. Nekik már több szakaszban nyújtottak humanitárius segítséget, és a jövőben is fognak humanitárius segélyt biztosítani a keresztény közösség tagjai számára.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!