Három tinilány véletlenül lencsevégre kapta a saját haláluk pillanatát

Vágólapra másolva!
Három tinédzser épp egy közös szelfit készített, amikor egy vonat halálra gázolta őket. Az eset 13 éve történt, azonban a megrázó fotó most került nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A lányok 13-15 évesek - a sineken fotózkodtak, és érthetetlen okokból nem vették észre a közeledő vonatot. 

A róluk készült képen is látható a közeledő vonat hatalmas fénnyel égő világítása.

Az Unilad tette közzé a lányokról készült utolsó fotót, amelyen a jobb felső sarokban látható a közeledő vonat, ami másodpercek múlva halálra gázolta a három lányt. Az esettel kapcsolatban a vonat kalauza így emlékezett vissza a lapnak:

Rettegve figyeltük őket, ahogy közeledtünk. Körülbelül 12 másodpercig láttuk őket, mielőtt eltűntek a szemünk elől, a vonat pedig ment tovább előre. Próbáltuk minden módszerrel felhívni a figyelmüket a veszélyre, de nem sikerült.

A Ripost szerint kiderült az is, hogy a lányok szántszándékkal szelfiztek a síneken. Az egyikük még a Facebook-oldalára is posztolta, hogy milyen jó érzés a vonatokkal fényképet készíteni.

A három lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett a baleset során, hogy kettejük még a helyszínen, a harmadik lány pedig később a kórházban halt meg.

Korábban írtunk róla

Egy Kairóba tartó személyvonat hátuljába csapódott egy mozdony Egyiptom déli részén. Rengetegen megsérültek, a balesetnek halálos áldozata is volt. Azt megelőzően pedig Indiában siklott ki 12 vasúti kocsi, amikor egy személyvonat egy álló tehervonatba csapódott.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!