Beszakadt egy úttest Romániában, többen megsérültek

Vágólapra másolva!
A Konstancai megyei Năvodari és Lumina közötti útszakaszon óriási kátyú keletkezett az aszfalton. Több autó súlyosan megrongálódott, többen megsérültek.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délelőtt 11:30 óra körül értesítették a rendőrséget arról, hogy a Năvodari és Lumina közötti megyei út egy szakasza megsüllyedt, több autó súlyosan megrongálódott - írja a maszol.ro.

A kráter kialakulásának oka valószínűleg a víz beszivárgása volt, aminek következtében az aszfalt a súly alatt megadta magát.

 Több mentő érkezett 

a helyszínre, a jelentések szerint jó pár sérült is van. 

A forgalmat elterelik. 

Năvodari Polgámesteri Hivatala Facebook-bejegyzésben közölte, hogy egy megrongálódott föld alatti cső okozta az úthibát.

Zajlik az ellenőrzés a pontos ok kiderítésére, és az intézkedések a terület stabilizálása és az útburkolat helyreállítása érdekében.

 "Az első információk szerint a csövet egy magáncég rongálta meg, amely elektromos hálózatok föld alá vezetésének munkálatait végezte. A beavatkozással kapcsolatos összes költséget azok a cégek viselik, amelyek a nem megfelelő munkálatokat végezték és az úttestet megrongálták. A Năvodari Helyi Rendőrség csapatai a helyszínen vannak, és a közúti forgalmat alternatív útvonalakra irányítják” – áll a bejegyzésében.

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, baleset történt az M0-s belső sávjában. Az egyik sofőr a szalagkorlátra ülve kezdett beszélgetni - videó. Három autó karambolozott Budapest VII. kerületében, a Murányi utcában, a Garay téren - közölte a Katasztrófavédelem szerda este. Zalában halálos szerencsétlenség történt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!