A szőke sellő csókja

Vágólapra másolva!
Nagyon kevesen mondhatják magukat olyan szerencsésnek, mint a német szupermodell, Heidi Klum. Az akkor még barna hajú lányt 18 évesen választották meg szépségkirálynőnek, és innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy a világ megismerje az arcát. A 32 éves modell azonban nemcsak szép és sikeres, hanem a boldogságot is megtalálta a nigériai származású énekes, Seal oldalán.
Vágólapra másolva!

Heidi szerelmi élete nem volt zökkenőmentes. 1997-ben feleségül ment Ric Pipinóhoz, (a hírességek stylist-ja és fodrásza), de öt évnyi házasság után, 2002 novemberében már bejelentették különválásukat.

Mint majdnem minden szupermodellt, Heidi Klumot is elkápráztatták Flavio Briatore olasz milliárdos bókjai, és a szupermodell egy darabig azt hitte, révbe ért. Tévednie kellett, Briatore számára ő is csak egy zsákmány volt, és a Forma 1-es mecénást még az sem hatotta meg, hogy Heidi gyereket várt tőle. Hat hónapos terhes volt Briatore gyerekével, amikor végre megérkezett életébe a szerelem: megismerte Sealt, a brit énekest, aki hihetetlen szerelemmel és szeretettel ölelte magához mind Heidit, mind meg nem született gyerekét.

Forrás: Red Dot

Heidi itt már Seal gyermekével terhes


Sealhenry Samuel - ez Seal teljes neve -, a nigériai és brazil szülőktől származik, eredeti szakmája szerint építész. Seal már pár hónappal megismerkedésük után feleségül vette volna Heidit, de a szupermodell Victoria's Secrettel kötött 2,5 millió dolláros szerződése megtiltott minden olyan tevékenységet a modell életében, amely "alakját vagy imázsát bármilyen formában módosítja", amelybe a házasság is beletartozott. A Victoria's Secret vezetősége Heidi terhességét és Leni nevű lánya születését is ilyen "imázsromboló" eseménynek tartották, és kikötötték, hogy ha szülése után csupán 34 nappal (akkorra volt tervbe véve egy fotózás a divatház számára) nem adja le a terhesség alatt felszedett fölös kilókat, azonnal felbontják a szerződést.

Seal mindvégig hűséges támogatója volt állapotos, majd kismama szerelmének. Heidi születendő gyermekét már az elején saját magáévá fogadta. Végül elérkezett a pillanat, amikor az egész világ előtt kinyilváníthatta szerelmét, és megkérte Heidi kezét. Seal leánykérése filmbe illő volt: egy messzi kanadai hegyvidéki faluban Seal egy igluban húzta fel a gyűrűt leendő felesége ujjára.

"Iszonyú szerencsés vagyok, hogy Seal menyasszonya lehetek" - nyilatkozta később Heidi a Conan O'Brien showban. "Tízezer lábnyi magasságba repített helikopteren, iglut épített nekem, és ott kérte meg a kezem. Gyönyörű dolog, ha romantikus férfi van egy nő oldalán."

Heidi és Seal esküvője sem volt mindennapi. Ezúttal a mexikói Puerto Vallarta melletti Cuixmala nevű exkluzív helyszínre repültek, ahol családtagok és barátok társaságában mondták ki a boldogító igent. Mi sem lehetett természetesebb következménye szerelmüknek, mind egy közös gyerek és az a terv, hogy nagy családot alapítanak. Reméljük, hogy mesébe illő történetük nem ér itt véget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!