Demi Moore Hollywood ellen

Vágólapra másolva!
Demi Moore amerikai színésznő kikelt a hollywoodi filmipar ellen: igazságtalannak találja, hogy egy színésznő karrierjének tulajdonképpen vége, ha betölti a negyvenedik életévét.
Vágólapra másolva!

Demi Moore amerikai színésznő, a Ghost című film főszereplőnője egy nemrég adott interjúban kikelt Hollywood ellen. Moore szerint ugyanis, ha egy színésznő betöltötte a negyvenedik életévét, akár már nem is kaphat igazi szerepet: egyszerűen elfelejtik, és azt várják tőle, hogy visszavonuljon.

"Bár senki nem mondja ki nyíltan, a producerek és a rendezők leírják azokat a színésznőket, akik már elmúltak negyvenévesek" - nyilatkozta Moore a brit OK magazinnak. - "Mindössze úgy szerepelhetsz, hogy egy hírességnek vagy az anyja, esetleg a felesége. Igazán jó szerepeket, amelyek kihívást tartogatnak, már nem ajánlanak fel idősebb nőknek."

Moore szerint azoknak a színésznőknek, akik már nem tartoznak a legfiatalabb korosztályhoz, közösen kellene fellépniük. "Minden színésznőben sokkal több rejlik, mint amit engednek megmutatni. Nem lenne szabad a háttérbe húzódnunk, és arra várni, hogy valaki megkönyörüljön rajtunk. Igenis ki kell állni azokért a nőkért is, akik már nem tartoznak a fiatal csitrik közé" - mondta Demi Moore.

Bár igazán komoly szerepet nem kap Demi Moore, mégis boldog. Egy másik magazinnak adott interjúban ugyanis elárulta: fiatal férje és jókora összeget tartalmazó bankszámlája maradéktalanul elégedetté teszi. "Rengeteg dolog van, ami örömtelivé teheti egy ember életét, de ami igazán segít, az egy 28 éves szerető és pár millió a bankban" - mondta a színésznő a Mirror magazinnak. Moore azért azt is hozzátette, hogy már csak egyetlen dolog hiányzik az életéből: egy közös gyerek férjével, Ashton Kutcher amerikai színésszel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!