Makrobiotika, harmónia a táplálkozásban

A zen konyhaművészetet buddhista szerzetesek fejlesztették ki Japánban, s részben ennek a harmonikus, testre szabott táplálkozási kultúrának köszönhették hosszú életüket. Ám a nyugati hatások miatt ma már egyre kevesebb ázsiai ember követi a régi bölcsek étkezési tanácsait. Az ősi hagyományhoz visszavezető út lerakása George Ohsawa nevéhez fűződik, aki nyugati neveltetése ellenére hitt abban, hogy a zen étkezési kultúra feltámasztható, s a nyugati embernek is átadható.

George Ohsawa a szerzetesek speciális szakácsművészetét a nagy (hosszú) bioéleterő (megszerzésének) technikájává (makro-bio-tika) keresztelte át, s tette így egyetlen szóval érthetővé az irányzatot (pontos jelentése: hosszú életet adó és az egészséget folyamatosan megújító szakácsművészet). A nyugati kultúra nagy fővárosaiban is egyre több hasonló bolt és vendéglátóhely nyílik, ahol a betérő vendég nemcsak a makrobiotikus táplálkozás alapanyagait - barna rizst, sós zöldségeket, szójaféleségeket, zöld teát - vásárolhatja meg vagy fogyaszthatja el a belőlük készített ételeket, de ízelítőt kap a zen szellemiségből is. Az ősi testi és lelki tápláléknak köszönhetően a tönkrement egészségű, elnyugatiasodott japánok visszanyerik életerejüket, hitüket, de az elhízott, megcsömörlött, renyhe életmódot folytató nyugatiak is szinte újjászületnek Ohsawa makrobiotikus étrendjétől.

Átültetett filozófia

A zen filozófia a jin és a jang ellentétes energiák kiegyenlítését, harmóniába hozását célozza mind az étkezésben, mind az életvezetésben. (A jang a férfi, a középpont felé tartó energia, a jin épp ellenkezőleg, a középpontból kifelé tartó, felszínre törő nő.) Ohsawa szerint az élet az ellentétek találkozásának színtere, s az élet titka az ellentétek boldog egységében, ügyesen megteremtett egyensúlyában rejlik. Az egyensúly teremti meg a harmóniát és a szépséget, s az egység eredményezi a békét és az erőt. A zen makrobiotika figyel az emberen belüli és az ember és a környezete közötti harmónia megteremtésére is.

A zen szerzetesek vegetáriánusok voltak, elsősorban barna rizsen s az ebből készített ételeken éltek. Környezetükben ehhez az élelemhez jutottak hozzá, természetes, hogy ezt fogyasztották, ezt szerették legjobban. Ohsawa makrobiotikáját már mindenkihez el szeretné juttatni, modernizálja a tradíciót, s megengedetté teszi a hal és a csirkehús fogyasztását. Figyel az egyéni különbségekre is, arra, hogy minden emberben különböző arányokban hozhatók harmóniába az ellentétek, tehát minden embernek egyéni szükséglete szerint kell táplálkoznia az adott földrajzi viszonyoktól, éghajlattól, időjárástól (hideg, meleg, száraz, nedves, szeles), a hónapok változásától, munkavégzéstől, gondolkozástól, műveltségtől függően. Emiatt a makrobiotika semmit sem tilt, mindent lehet fogyasztani, csak a megfelelő párosításokra kell figyelni. Így például a szezonális zöldségek, gyümölcsök fogyasztása mellett ügyelnünk kell az ízek (savanyú, keserű, sós, csípős, édes) harmóniájára, különböző élettani hatásaikra s a táplálékok színének (zöld, sárga, piros, fehér, fekete) egyensúlyba hozására is. A zöldségeket nem hámozzák meg, s főzésükhöz, sütésükhöz vaslábast vagy agyagedényt használnak.