Zavarba ejtő felmenő

Kínosan érzi-e magát a gyerek, ha anyukája pearcingekkel, tetoválásokkal ékesítve, bőrszerkóban vonul be a fogadóórára - vagy ellenkezőleg: ilyenkor inkább büszke a fiatalos, laza szülőre a magzat? És mit él át az olyan csemete, akit szinte agyonnyom a szülői aggódás, a sapka-sál, amit a haverok előtt is rá ad a gondos mami? Miről ismerszik meg a "cikis" szülő, és ki az, akit a gyerkek "jó fejnek" könyvelnek el? A gyerekek, a szociológus, és a pszichológus segít kibogozni a témát.

Bármilyen furcsán hangzik, nem csak a rosszul értelmezett, és túlzásba vitt szigorral lehet megkeseríteni a csemeték életét. A 13 éves Robi arról mesélt, hogy az egyik osztálytársának anyja semmi kivetnivalót nem talál a füves cigiben, olyannyira, hogy egy amsterdami kirándulás során együtt füvezett a gyerekkel.

"Fontos, hogy jó fej legyen a szülő - mondja Robi - de ez azért túlzás. Én cigit se adnák a fiamnak, mert félnék, hogy rászokik." Robi egyébként maga elég liberális családban nevelkedik, ahol a szülők "inkább haverok". "Ez nem mindig jó. Tényleg nem tudom miért, de jó volna időnként, egy hagyományos, sütisütős, szigorúbb anya."

Alpár Zsuzsa szerint egy bizonyos korig a gyereknek szüksége van határokra.

"Tudomásul kell venni, hogy kezdetben 100 százalékosan a szülő a normák közvetítője, és ahogy nő, meg fejlődik, meg érik a gyerek, úgy lesznek ezek a normák belsővé. Módosulva persze attól, hogy nem egy szülő neveli, hanem szerencsés esetben kettő, és más tekintély-személyek, egy tanár, egy pap, egy nagybácsi is fontos tényezővé válhat a szemében. Ezekkel kiegészülve kialakítja a saját normarendszerét, de eddigre 20-22 éves lesz."

"Serdülőkorban az a szülő, aki nem ragaszkodik bizonyos határokhoz, és keretekhez, pontosan attól fosztja meg a gyerekét, hogy ezek belsővé váljanak. Nyilván, jobb meggyőződése jegyében teszi ezt a szülő, de rosszat tesz vele. A korlátokról ugyanis tudnunk kell, hogy nem csak elzárnak valamitől, de fogódzót is jelentenek."

Van, ahol belefér a pofon

Azt viszont, hogy mennyire tágasak ezek a korlátok, hogy mit "engedhet meg magának" egy szülő, sok mindentől függ. Van, ahol például a szülői pofon teljesen elfogadott eszköze a nevelésnek.

A középkorú Józsi, aki egy somogyi faluból származik, így mesélt erről: "Nekem még magáznom kellett szüleimet. Sőt édesapának kézcsókkal kellett köszönni. Csak amikor megnősültem, itta meg velem a pertut, de valahogy nem állt rá a szám a tegezésre. A gyerekeim már Budapesten születtek, ahol teljesen más volt a divat. Én is sokkal lazábban fogtam őket, de bizonyos szabályokat be kellet tartani. A nagylányom 20 évesen kapta az első és utolsó pofont, amikor egyszer órákkal késöbb ért haza."

Sólyom Barbara szociológus szerint nagy különbségek lehetnek a nevelési elvekben, és ez nem csak attól függ hol él a család.

"Ez függhet az anyagi helyzettől, a társadalmi státusztól, tehát a kultúra kérdése is, hogy a szülő hogyan foglalkozik a gyerekkel. Nincs olyan univerzális szabály, ami mindezektől függetlenül minden közösségben érvényes kell, hogy legyen. Még a családon belüli erőszak kérdése sem feltétlenül ilyen. Vannak olyan helyek, ahol fel sem merül a gyerekben, hogy megkérdőjelezheti a szülő viselkedését. Nem fogalmazódik meg a szülőben, a gyerekben még annyira sem, hogy itt erőszakról lenne szó. A szülőnek joga van, akár ilyen eszközökkel is jó útra terelni a gyereket. Vannak olyan családok, ahol természetesnek tartják a testi fenyítést - nem az ököllel, sodrófával vagy nadrágszíjjal verés szélsőséges esetére gondolok - , és nem érzik úgy, hogy ők most jogot sértettek."