Juno-szindróma

Egy tizenéves, középiskolás lány terhes lesz - hogyan tovább, ha az abortusz kizárt, de a gyerekneveléshez még ő maga is gyerek? A kérdés egy múlt heti mozipremier, a Juno című amerikai film kapcsán vált aktuálissá, ám a válasz túlmutathat az ideális reakciókat bemutató, és a tökéletes megoldást vázoló, édes-bús történeten. Feldolgozható-e egy tinédzser számára a terhesség, és a gyerekről való lemondás traumája?

A múlt héten került a hazai mozikba a Juno című amerikai film, ami egy 16 éves terhes lány, Juno történetét meséli el, aki - miután az abortuszklinikáról elmenekül - úgy dönt, hogy megszüli, majd nyílt adoptálás keretében örökbe adja a gyermekét.

Junót feltétel nélkül támogatja a környezete: az édesapja maga a megtestesült megértés és tolerancia; a mostohaanya kész összecsapni bárkivel, aki nem támogatja, vagy, ne adj' isten, lekezeli nevelt lányát; a születendő gyermek apja, a 17 éves kamaszfiú pedig nem csupán teljes hidegvérrel kezeli a váratlan szituációt, de mindenben aláveti magát az imádott - bár őt viszont nem szerető - nő akaratának.

A kép, amit a helyzetről fest a film, már-már idilli a valósághoz képest - legalábbis néhány kritikus ezzel vádolta meg készítőket.

A filmet látva többekben megfogalmazódhat, hogy ilyen csak a mesében van, de legalábbis az Óperenciás-tengeren túli valóságban - a rideg magyar valóságban nyilván sokkal szomorúbb a helyzet.

A magyar Junók

A Gólyahír Egyesület elnöke azonban megnyugtat: ez a megoldás itthon is a lehetőségekhez képest békés, nyugodt módon zajlik. Ha vannak is indulatok a tini-mamák családjában, ezek már javarészt lecsillapodnak, mire az egyesülethez fordulnak, a lányokban már rendszerint megérett a végső döntés, amibe a szülők - kénytelen-kelletlen, de - belenyugodtak.

Mórucz Lajosné, a Gólyahír elnöke elmondja, hogy ez - a filmben is lezongorázott - nyílt örökbefogadás abban különbözik a hagyományostól, hogy itt partnerként kezelik a vér szerinti anyát.

"Az anya annak a házaspárnak adja oda gyerekét, akit szimpatikusnak talál, akikben megbízik, és úgy véli: szerető gondoskodással nevelik majd fel a gyermekét.Tehát egy nyílt örökbefogadás nem csak a gyereknek, de az örökbe adó anyának is lehető legjobb megoldás" - mondja az egyesület elnöke.

Tapintat és titoktartás

Mórucz Lajosné szerint nem túl gyakori, hogy egy tizenéves keresi fel az egyesületet, de volt már pár ilyen esetük.

"Az ilyen 15-16 éves bakfisok általában későn veszik észre, hogy mi történt, nem is gondolnak arra, hogy babát várnak, így mire kiderül a dolog, már késő lenne elvetetni - meg kell szülni a gyereket. Nyilván vannak, akik lelkiismereti okokból nem vállalják a terhességmegszakítást, de ez sokkal ritkább."

Fontos, hogy az egyesülethez a kismamának kell elmenni, ez az ő döntése kell, hogy legyen. Ha a lány úgy dönt, hogy nem akarja felvállalni a gyereket, a szülőnek nincs vétójoga: ez az örökbeadási folyamat a titoktartásra és a tapintatra épít.

"Általában amíg nem látszik a terhesség, addig otthon van a kismama. Csak az utolsó időszakban költözik be egy krízisszállóba, vagy valamilyen kórházba, esetleg egy, a kismama eredeti környezetétől távol élő nagynénihez, vagy más rokonhoz. Az is előfordul, hogy ilyenkor a szülők egy albérletet vesznek ki, ahol a lányuk elbújhat - hiszen a távoli felelősség súlyánál csak a 'megesettség' feletti szégyenérzet elviselhetetlenebb."

Az egyesület segít megoldást találni arra is, hogy a lánynak ne kelljen abbahagynia az iskolát, például magántanulóként folytathassa a tanulást.

Csak szeresse!

"Az egyesülethez forduló anyák általában annyit mondanak: olyan örökbefogadókat keresnek, akik szeretik majd a gyereket. Más feltételt nem is igen szabnak. Amikor megmutatjuk, kire gondoltunk, és a jelöltet ő is elfogadhatónak tartja, akkor találkoznak, beszélgetnek, bemutatkoznak egymásnak. Ha nincs meg a kölcsönös szimpátia, akkor másik családot keres az egyesület - de ez ritkán szokott előfordulni." - mondja az elnöke.

"Végig kísérjük az örökbeadó terhességét: gondoskodunk a mama és a baba testi-lelki egészségérő, sőt, ha igény mutatkozik, a szülés után is segítünk, például a vér szerinti édesanyának feldolgozni azt a traumát, hogy nem ő neveli fel a gyereket, akit kihordott. A lányok ugyanis ilyenkor ritkán fordulnak pszichológushoz önállóan, hiszen akkor el kellene mondaniuk, hogy gyereket szültek, ezt pedig titkolni szeretnék."

A későbbi kapcsolattartásban is segít a Gólyahír, bár itt korlátozottak a lehetőségek: a vér szerinti szülő akkor találkozhat személyesen a gyerekével, ha az nagykorú lesz."

Addig maradnak a fényképek, nem egyszer a kisbaba albuma a vér szerinti mama képével kezdődik.