A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A fenti témák tehát ezekben a napokban erősen jelen vannak életünkben, próbáljuk meg ezt az energiát pozitív módon kiaknázni. Vigyázzunk arra, hogy az ilyen konstellációnál nagyon könnyű belemenni szenvedélyes, érzéki, de ugyanakkor méltatlan helyzetekbe. A biztos párkapcsolatunk védelmében ne engedjünk a csábításnak.

Az átlagosnál sokkal kitartóbbak, célratörőbbek lehetünk a mai napon. Fanatikusan törhetünk előre célunk felé. Ezzel vigyáznunk is kell, hiszen nem taposhatunk el másokat saját előrejutásunk érdekében. Lelki szinten saját magunk és mások érzelmi mélységei foglalkoztatnak. Azon kaphatjuk magunkat, hogy mások motivációin gondolkodunk, sőt, lehet, hogy az foglalkoztat minket, hogy másokat hogyan használjunk fel saját céljaink elérése érdekében. Tartsuk ma szem előtt az etikai kérdéseket, morális szempontból figyeljünk oda saját viselkedésünkre. Kényes, bizalmi információk juthatnak ma a fülünkbe kollégáinkról, közelebbi ismerőseinkről. Kiderülhetnek olyan dolgok is, amelyeket az illető mindenképpen takargatni akar. Ha lehet, ne éljünk vissza ezekkel, ne adjuk tovább a hallott dolgokat.

A Hold még a Mérleg csillagjegyben halad. Néhány szabály, amivel veseproblémáinkat könnyebbé tehetjük saját magunk számára. Étkezéseink alkalmával vegyük figyelembe, hogy néhány zöldség, közöttük például a paradicsom kőképző hatású lehet. Tejet inni este, lefekvés előtt nem tanácsos, miután erősen megterheli a veséket. Hólyaggyulladás esetén rengeteg folyadék fogyasztása ajánlott, a legjobb a gyógytea, vagy az ásványvíz. Ezzel átmossuk szervezetünket, így talán el tudjuk kerülni az antibiotikumos kezelést. Vegyünk egy jó kis csalántea-kúrát.

A mai napon folytathatjuk a takarítást, és nyissunk ki minden ablakot a lakásban! A mai napon szakítsunk egy kis időt a pihenésre is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!