Sinkó László élete: így tört ki zseniális bátyja árnyékából

Sinkó László Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész volt. Bátyja, Sinkovits Imre az elsők között lett a Nemzet Színésze a cím alapításának évében, 2000-ben. Sinkót a Nemzet Művésze címmel ismerték el, ugyancsak az első kitüntettek között 2014-ben. Sinkó László bátyja hatására választott hivatást. Testvéri kapcsolatukat mély szeretet hatotta át, miközben Sinkó László többször is elmondta: személyiségüket tekintve olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Családnevét is azért változtatta meg, hogy a maga útját járva sose bátyja miatt háruljon el előle valamely akadály. Sinkó László távol tartotta magát a politikától, illetve azt vallotta: amit a közéletről, a politikáról, a világról gondol, azt a szerepein keresztül tudja leghitelesebben megfogalmazni.

Megfontoltan, mégis könnyedén
Teniszpartnere lehettem egyszer, párosban arattunk győzelmet. Az Olimpia Szálló pályáján volt a mérkőzés, a Normafánál. Oda jártak a Kádár-rendszer barátai, és azok is, akik nem voltak a barátai, de hagyták őket létezni, mert jól mutattak a kirakatban. Apám utóbbi kategóriába tartozott, viselte a kirakatember szerepét, olykor szemtől szemben figurázva ki azokat, akik a kirakatba tették – elnézték neki, s a hivatását gyakorolva játszhatott tartalmasabb karaktereket is. Chrudinák Alajos sem szerette azt a világot, hiába volt a televízió külpolitikai főszerkesztője, még a munkahelyén is odamondogatott az elvtársaknak, s ő adott hírt elsőként – egyebek között – a romániai falurombolásokról. Tizenhat éves voltam a páros mérkőzés idején. Apám és Chrudinák világlátása nem volt titok előttem. Sinkó Lászlóról – ritkásan láttam az Olimpiában – nem sokat tudtam, csak azt, hogy nagyszerű színész.

A fehér sport csínját-bínját önképző módon tanulgattam, úgy is elég ügyesnek mutatkoztam, de tudásban messze apámtól, Chrudináktól, Sinkó Lászlótól.

Kéznél voltam éppen, Sinkó László pedig vállalta, hogy maga mellé vesz egy meccs erejéig, apámmal s Chrudinákkal szemben.

Apám számára fontos volt a látványos stílus, a míves mozdulatok, aminek olykor a pontszerzés látta kárát. Chrudinák lendületes volt, irdatlan erejű ütései azonban esetenként hosszabbak a kelleténél.

Sinkó László megfontoltan bánt a rakettel, kerülve a fölösleges mozdulatokat; s ha úgy adódott, könnyedén lépett pont oda, ahová egy általam veszni látszó labda becsapódott, majd ütötte vissza okosan.

Én ritkán jutottam lehetőséghez, de éreztem, hogy partnerem nem önző, csak ügyel rá, hogy ne érjen a kudarc.

Miután kikaptak, apámék nem győzték dicsérni különleges készségemet a teniszhez, azt mondák, ritka, hogy aki kamaszként, edző nélkül ragad ütőt, az ilyen hamar ilyen komoly szintre jut. Sinkó László mosolyát elfojtva tette balját a vállamra, majd azt mondta:

Jól van fiúk, menjünk a bárba, mi fizetjük a vigaszkört, aki akar, haraphat is valamit.

Aztán vállamra tett kezének hüvelykjével kacsintva bökött magára, jelezve, hogy ne izguljak, a zsebpénzem nem látja kárát a nagyvonalúságának, ő fizet majd mindenért.

Sinkó László portréja, 1968. augusztus 22-én. Forrás: MTI/Keleti Éva

Bombazáporok, békésebb évek
Sinkó László 1940. március 18-án született. Az amerikai légierő április 3-án éjjel támadást indított Budapest ellen. Az első éjszakai szőnyegbombázást követően öt éven át, 1945 márciusáig rendszeresen ismétlődtek a légitámadások.
 

Sinkó László bátyja, Sinkovits Imre tizenkét évvel idősebb az öccsénél. 1940-ben cserkészként rendelik a bombázások alatt kármegfigyelőnek a margitszigeti víztoronyba.

Amikor nincs szolgálatban, akkor Imre viszi le Lacit óbudai lakásukból az óvóhelyre; a két fiú szintén a háborús években született lánytestvérét, Katit az édesanyjuk. A bőröndöt, a család legszükségesebb dolgaival – bombatalálat, kényszerű menekülés esetére – pedig a gyerekek édesapja.

Ami a világégés előtti korszakot illeti: a Sinkovits gyerekek mindkét szülője Németújvár (ma Güssing) mellől származott el a Strém nevű községből. Ott volt kéményseprő a gyerekek apai nagyapja, Sinkovits Vince; az anyai nagyapa, Göndöcs Lajos pedig vízimolnár.

Sinkovits Vince legifjabb gyermeke, Sinkovits Jenő, és Göndöcs Lajos legifjabb gyermeke, Göndöcs Teréz a körmendi bálon ismerkedtek össze, s estek mindjárt szerelembe. A kisnemesi eredetű, tehetős vízimolnár nem nézte jó szemmel, hogy leánya rangon alul választ magának párt, a kéményseprő fiát. A fiatalok jobbnak látták, ha Budapestre költöznek új életet kezdeni.

A korábban pincérként dolgozó Sinkovits Jenő 1927-ben a kispesti Damjanich u. 8-ban megvesz egy sátortetős házat, amelyben vendéglőt nyit.

Egy évvel később születik meg Imre fiuk, aki három és fél éves koráig polgári békességben cseperedik. Akkor megy tönkre a vendéglő a sokakat megroppantó gazdasági nehézségek miatt. Imre megtapasztalja a szűkölködést is, amikor egy apró lakásba költöznek az Attila utcába, a piac közelébe.

Napközben gyakran bámulja a piacon sátrat verő artistákat. Az Attila utcában lakik Vince nagypapa is, a kéményseprő mesékkel altatja el unokáját.

Az Attila utcai időszakban születik meg Imre első öccse, ifj. Sinkovits Jenő. Az akkoriban alkalmi munkákból élő id. Sinkovits Jenő idővel főpincéri állást kap a Bródy Kávéházban, a család akkor költözik át tágasabb otthonba az óbudai Zápor utca 14 b. szám alá. Id. Sinkovits Jenőnek a hamarosan befuccsoló Bródyból is mennie kell, de aztán a főváros egyik legnívósabb, erős lábakon álló éttermében, az Ilkovicsban lesz állása.

A Sinkovits család a kilencszázharmincas évek derekára szolid polgári körülmények közé kerül.

Vince nagyapa ezt nem éri meg, ahogy Imre öccse, ifj. Sinkovits Jenő sem. Alig múlik el kétéves, amikor agytumor viszi el.

Két karakter, egy irány
 

Sinkovits Imre megszenvedi öccse halálát. Évek múlnak el úgy, hogy azt gondolja: sosem lesz testvére. Kiskamasz már, amikor kettő is születik. A háború közepén.

A Sinkovits család néhány évig rendületlenül ingázik az óvóhely és az otthonuk között, végül úgy döntenek: a vidék nagyobb biztonságot ad a gyerekeknek. A fővárostól távol élő rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat. Amikor közeleg a front, akkor tovább állnak. A háború elmúltával visszatérnek Budapestre. Apránként rendbe hozzák bombatalálatot kapott otthonukat.

A tizenhét éves Imre – aki háromszor szökött meg addigra a málenkij robot elől – folytatja tanulmányait az óbudai Árpád Gimnáziumban. A hatodik évébe érő Laci pedig megkezdi az elemi iskolát.

Imre a szülei, cserkészvezetői, szívéhez közel álló lelkipásztorok s persze tanárai hatására igazi hazafi. A németek bevonulása napján nemzeti színű zászlót feszített ki az osztályában, amit magyar tanárja hálával nyugtázott. A háború végén is nagy lendülettel vesz részt a cserkészcsapat újraszervezésében, ám az érettségin csak a fizikából előírt pótvizsga után jut túl.

Laci, elemi iskolás öccse, más karakter. Amíg nincs kész a házi feladattal, le nem menne focizni, játszani a többiekkel.

Utóbb, már színészként, Sinkovits Imre úgy fogalmazott az öccséről:

Öcsémben hallatlan lelkiismeretesség, kötelességtudás él. Példaértékű.

Sinkovits Imre 1947-ben kerül a Színiakadémiára, tanulmányai közben a Belvárosi Színháznál, Ifjúsági Színháznál ösztöndíjas. Nagyapja egykori meséi, az artisták varázsos világa vonzza a pálya felé. 1951-ben diplomázik, s mindjárt a Nemzeti Színház szerződteti.

László öccsét még ösztöndíjasként viszi magával az Ifjúsági Színház előadásaira, ahol sok, a Rákosi-rendszer által származásuk, világnézetük miatt oda „száműzött" kiváló színész játszik. Amikor bátyja a Nemzeti Színházhoz kerül, az akkor tizenegy éves László oda is gyakran elkíséri őt.

A Nemzeti színészei korholják is Imrét: rázós hivatás felé tereli az öccsét. Tréfálnak, persze.

László tizennégy éves, már maga is gimnazista, amikor 1954-ben többször is megnézi a háború után először színre kerülő Madách-művet, Az ember tragédiáját. Ádámot Bessenyei Ferenc és Básti Lajos játsszák felváltva. Éva Szörényi Éva és Lukács Margit, Lucifer Ungváry István és Major Tamás. Az előadás erős hatással van rá.

Ekkoriban Sinkó László már két éve rendszeresen szinkronizál, kell a pluszbevétel a családnak.

Imre az öccse iskolai produkciókban, versmondóként mutatott képességei alapján ajánlotta be Lászlót a szinkronstúdióba.

Áhítattal hallgatják a fröccsöntőként dolgozó színészt
1956 után Sinkovits Imrét forradalmi szerepvállalása miatt évekre száműzik a pályáról (1956. október 23-án elszavalta a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, egyéb forradalmi vállalásai mellett tagja lett a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának, valamint a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságának). Az akkor már több filmfőszerepben is rendkívüli népszerűségre szert tett színészt az ellene folytatott eljárás után nem merték bebörtönözni, de elbocsátották a Nemzeti Színháztól. Egy ideig kétkezi munkásként dolgozott, majd 1958-tól a város peremén működő József Attila Színházban léphetett újra színre, hasonló múltú kollégák között. 1963-ban térhetett vissza a Nemzeti Színházhoz). 
1956-ban Sinkó László a gimnáziumi tanagyag megváltozása kapcsán is tapasztalja a forradalom leverésének utóhatásait. Olyan, a Szovjetuniót magasztaló passzusok kerülnek a történelem tankönyvekbe – bár azokból addig sem volt hiány –, amelyekről a tanárai is csak elfojtott mosollyal beszélnek. Az Árpád Gimnázium tantestülete kiváló pedagógusokból állt, a forradalom után megbízhatatlannak ítélt, egyetemi katedráról eltávolított tanárok is erősítik a soraikat az akkor még peremkerületnek számító Óbuda középiskolájában.

Ám amikor a diákoknak felelniük kell az órákon, akkor nincs mese: azt kell előadniuk, ami a tankönyvben áll. Sinkó László szorong a vonatkozó órák előtt.

Semmi kedve elsajátítani a propagandaszövegekkel feldúsított tananyagot, nehezen is megy a fejébe a hazugság. A számonkérések feszültségét oldja az általa szervezett diákszínköri munka, amit kedvük szerint végezhetnek.

Egyik nagy sikerük a Sinkó László által rendezett Paul Armand-vígjáték, a Fiúk, lányok, kutyák című produkció. Szerepet kap benne későbbi főiskolai osztálytársa, Kőműves Sándor, illetve a későbbi díszlettervező, Götz Béla is.

Az egyik próbára Sinkovits Imre is ellátogat, tanácsokat ad öccsének, a többi diáknak, akik áhítattal hallgatják a népszerű színészt. A darab siker lesz, nem sokkal később Sinkó László és Kőműves Sándor elismerő oklevelet kapnak az Árpád Gimnázium szavalóversenyén is.

Sinkovits Imre ekkoriban a MÜ-TEX Műanyag és Textil Kisipari Szövetkezet minidoktor részlegének bedolgozója, betanított fröccsöntő.

 

„Huuu!.."
Sinkó László 1958-ban jelentkezik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
A bátyja által feltárt színházi világ vonzza magához.
A felvételi első fordulóján Básti Lajos elnököl, Gellért Endre is jelen van.

A vizsga után Gellért Endre elmondja az időközben a munkapad mellől a József Attila Színházhoz került Sinkovits Imrének: nem lehet kérdés, hogy öccsét felveszik.

Sinkovits Imre nem osztja meg fivérével az információt, nem akarja megzavarni. László harmadik, utolsó vizsgája alatt bátyja szorongva sétál fel és alá a főiskola Rákóczi úti épülete előtt. Hamarosan kiderül: Gellért Endre nem tévedett.
Sinkó László Várkonyi Zoltán osztályába kerül.

Bátyja forradalmi múltja miatt egyszer éri „atrocitás". A politikai gazdaságtan tanára az eső óráján rákérdez: mit szól Sinkó László bátyja szerepvállalásához az ellenforradalomban? Sinkó László készült a kérdésre, kitérő választ ad. A tanár azonban megbuktatja a félévi vizsgán.

Sinkó László majd utóbb tudja meg: a tanári kar egy emberként állt ki mellette. Sikerrel.

A politikai gazdaságtan pótvizsgán Sinkó Lászlónak nem kell tételt húznia, azt a tanár adja át neki, majd magára hagyja a teremben.

A főiskolás évek mégsem lesznek szép emlékké.

Sinkó László kiváló felvételi vizsgájának a szakmában is híre megy, próbafelvételre hívnák filmekhez, de a főiskola nem engedi. Az elsőéves Sinkó Lászlót bántja a dolog, ahogy az sincs ínyére, hogy osztályfőnöke, Várkonyi Zoltán rengeteg munkája miatt havonta egyszer „nyit rá" az osztályára, amikor azt kéri:

Lepjenek meg!

Sinkó László ilyenkor rendre érzi a késztetést, hogy a mester háta mögé lopózva rákiáltson:

Huuu!

A szakmai órákon úgy érzi: osztálytársai olykor a legkézenfekvőbb megoldásokkal abszolválják a helyzetgyakorlatokat. Sinkó László eredetibb ötletekkel próbálkozik. A félévi vizsga után Várkonyi arra inti: nem jár jó úton, fél évet kap a bizonyításra.

A növendék nem kap szárnyra, ultimátum nem inspirálja.

Sulyok Mária veszi gondjaiba, aki beszédtanárként dolgozik az osztállyal. A beszédórák után külön foglalkozik Sinkó Lászlóval, aki így jut el másodév végén az utolsó rostavizsgáig. (Harmadévtől már nem voltak rostavizsgák.)

Várkonyi Zoltán azt javasolja: ha Sinkó László a jó szándékú tanároknak köszönhetően benn is maradhatna a harmadévre, akkor is jobban tenné, ha feladná színészi terveit.

Várkonyi Zoltán nem szereti a problémás növendékeket. Sinkó Lászlót és osztálytársát, Kézdy Györgyöt azért tartják problémásnak, mert egy adott instrukció kapcsán gyakran visszakérdeznek: miért?

A másodéves záróvizsgán Sinkó László a Bánk bán legidősebb szerepét, Mikhál bánt kapja feladatául. Súlyok Mária azt tanácsolja: ne az életkort próbálja eljátszani, felejtse el a külsőségeket, koncentráljon Mikhál mondandójára. Sinkó László nem esik ki a rostán, és színészi terveit sem adja fel.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!