Te is türelmetlen háziasszony vagy?

Sokan vannak, akik minden nap átböngészik a legújabb recepteket az interneten, aztán gyorsan elszaladnak, és megveszik az összes finomságot, ami kellhet a konyhába. Hosszan beszélgetnek másokkal, mit fognak főzni, trükköket lesnek el a híres szakácsoktól. Aztán valami varázsütésre megváltozik, és marad a gyorsétterem és a zacskós leves.  

Mi történik mégis, amikor főzésre vagy evésre kerül a sor? Nem a konyhába vezet az első út, hanem a telefonhoz: házhoz szállított pizza. Vagy éppen zacskós leves. Egy konzervdoboznyi édes kukorica, szigorúan magában. Egy csomag gumicukor. Ha ünnepnap van, akkor a család többi tagjától kapott maradékok, szigorúan hidegen.

Többen magukra ismertek? Lelkes egyetemista, aki minden ösztöndíját kajára költi (lásd: zsemle és párizsi némi paprikakrémmel), majd mégis inkább elmegy otthonról a haverokkal? Vagy örökké dolgozó szingli, aki hét közben kizárólag kávén és nassolnivalókon él (lásd: konferenciák és üzleti tárgyalások kínálata), majd hétvégén próbál mindent bepótolni? Újdonsült házaspár, akik az ételt is szerelmük egyik kifejezőjének tekintik (lásd: szívecske alakúra vágott szendvicsek), majd mégis inkább egy romantikus éttermi vacsorát választanak? Esetleg kisgyermekes anyuka, akinek minden vágya némi szabadidő (lásd: nyugodt kísérletezgetés a konyhában), de csak némi félkész halrudacska és sült krumpli jut neki?

Mégis, mi velük a gond? Hiszen minden lehetőségük megvan arra, hogy jókat főzzenek és jókat egyenek. A tárgyi feltételek mindig hiánytalanul megvannak, általában kreativitással és nyitottsággal is bőven el vannak látva. Mégis, valahogy soha nem jön össze a dolog. Legtöbbször egyszerűen nincs türelmük ahhoz, hogy a hosszas előkészületek után még órákat töltsenek a konyhában, és várjanak egy sokszor bizonytalan eredményre. Mert nem mindig lesz olyan az elkészült mű, mint az újság címlapján. A sült néha bizony megég, az omlós sütemény sem lesz mindig tökéletes, és a fűszerezésnél is bárki elszámíthatja magát. A konyhai állapotokról pedig ne is beszéljünk.

Jó lenne egy olyan tanfolyam, ahol nem csak főzni tanítják meg az embert, hanem türelemre is! Ahol az ember megtanulja, hogy megbízzon magában és bátran neki merjen fogni a főzésnek. Hogy megtudja: milyen lazítani és könnyedén felfogni az életet. Képes legyen kis sikert is értékelni, még ha csak a tökéletes pudingról van is szó. Egy olyan tanfolyam, ahol arra okítják a jelentkezőt, hogy nem dől össze a világ, ha kicsit odaragad a hús a serpenyőben, és az sem katasztrófa, ha a muffinnal be lehet verni egy szöget. Sokan rengeteg pénzt hajlandóak lennének kifizetni egy kurzusért. Meg persze azért, hogy valaki mindig elmosogasson utánuk.