Málnapogácsa

Vágólapra másolva!
Különleges, a nyár ízeit idéző sütemény, amellyel könnyedén elbűvölhetjük a vendégeinket. Natúr krémsajttal, vagy kemény habbá vert tejszínnel is finom.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
30 dkg málna (mélyhűtött), 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 db narancs leve és lereszelt héja, 1 pohár natúr joghurt, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipetnyi só, 2 evőkanál cukor

Elkészítése:
Tegyük a lisztet egy nagyobb tálba, szórjuk rá a sütőport, daraboljuk bele a hideg vajat, majd kezünkkel morzsoljuk össze.

Adjuk hozzá a narancs lereszelt héját, a cukrot, a fagyos és gurulós málnát, majd óvatosan keverjük össze a kezünkkel.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Öntsük bele a joghurtot és a narancslét, utána gyorsan gyúrjuk össze. A könnyű, lágy tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk két centi vastagságúra, majd pogácsaszaggatóval szúrjuk ki.

Tegyük egymás mellé sütőlapra a kész pogácsákat, majd előmelegített sütőben, 150 fokon süssük 12-15 percig, míg aranybarnára nem pirulnak. Ha elkészült, szedjük rácsra, hogy kihűljön.

Fagyasztott áfonyával is elkészíthetjük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!