Citromos kuszkusz

Vágólapra másolva!
A szürke és hideg időben jól esik egy-egy olyan étel, amely a nyarat idézi. A zöldcitromos kuszkuszt ráadásul azoknak is érdemes kipróbálni, akik egy kicsit kímélni szeretnék a gyomrukat.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
25 dkg kuszkusz, 1 db zöldcitrom, 2 szál újhagyma (esetleg póréhagymával helyettesíthető), 1 szál sárgarépa, 2 evőkanál olívaolaj, 1 kis fej vöröshagyma, só, darált bors

Elkészítése:
Egy kis lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre.

Adjuk hozzá a felkarikázott sárgarépát, és öntsünk rá 3 deci vizet. Ízesítsük sóval és kevés darált borssal.

Főzzük 1-2 percig, majd tegyük bele a felkarikázott újhagymát is. Ha felforrt, öntsük a vízbe a kuszkuszt, majd vegyük le a tűzről, fedjük be azonnal, és hagyjuk állni öt percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Pár perc után "lazítsuk fel" villával, majd reszeljük rá a zöldcitrom héját, és keverjük bele a meghámozott és felkockázott citromhúst is.

Finom körítése lehet párolt halaknak, sült zöldségeknek, de nagyon jól kiegészíti a bárányhúsból készült ételeket is. Pikánsabbá tehetjük, ha friss mentalevelet is keverünk hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!