Narancsos muffin

Vágólapra másolva!
Régi kedvenc, reform-alapanyagból: a muffint ezúttal szalkácsunk teljes kiörlésű lisztből és frissen facsart narancslével készítette el.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 teáskanál sütőpor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, csipetnyi só, 10 dkg cukor, 1 narancs reszelt héja, 2 dl narancslé, 1 db narancs, 12 dkg olvasztott vaj, 2 db tojás, fél teáskanál őrölt fahéj, fél maréknyi mazsola.

Elkészítés:
Tegyük egy keverőtálba a lisztet, adjuk hozzá a sütőport, a szódabikarbónát, az őrölt fahéját, a mazsolát, a sót, a cukrot és a reszelt narancshéjat, majd keverjük össze.

Egy másik tálba üssük bele a tojásokat, öntsük hozzá a narancslevet, és az olvasztott vajat, villával jól dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá a lisztes keverékhez, és fakanállal addig keverjük, míg teljesen egynemű masszát nem kapunk.

Forrás: [origo]


Béleljünk ki papírkapszulákkal egy 12 darabos muffin sütőformát, majd mindegyiket a háromnegyedéig töltsük meg a tésztával. Szeleteljük fel a narancsot, és mindegyik muffinba szúrjunk egy-egy karikát.

Előmelegített sütőben, 160 fokon, 20-25 percig sütjük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!