Modellkedni vágyóknak kötelező!

Vágólapra másolva!
A 15 éves Kriszti édesanyja úgy gondolta, a fiatal nővé cseperedő kamasz lányának éppen ideje elsajátítani a sminkelés fortélyait. Annál is inkább, mivel Kriszti modellkedni kezdett, ami miatt elengedhetetlen, hogy megismerkedjen a sminkelés alapjaival.
Vágólapra másolva!

Kriszti legutóbb egy francia hajápolási termékeket gyártó cégnek dolgozott, így a haja professzionálisan volt levágva és festve. Elégedett is volt a dús hatású, könnyen formázható frizurával. A fotózás előtt ezért mindössze egy kis dúsítást végeztem némi hajhab segítségével, ami a bombázó imidzshez kellett.

A jól kitalált és megformált külsőhöz elengedhetetlen a jól vágott haj, amit csak meg kell mosni, hagyni megszáradni vagy megszárítani, és ezzel minden a helyére is kerül: a haj úgy áll, ahogy annak állnia kell. Egy rosszul megválasztott frizura, hajszín, ápolatlan hajviselet az egész sminket, divatos ruházatot, külső megjelenést elronthatja.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Nagyobb kép
A fehér szín sápasztja Kriszti egyébként is fehér bőrét

Nagyobb kép
A pink, a mályva, a lila, a rózsaszín azonban kiemelik szőke haját


Ami a ruházkodást illeti, a fehér színt nem igazán ajánlom Krisztinek, hiszen egy picit fakó hatást kelt fehér bőrével és szőke hajával. A pink, mályva vagy lila sokkal hatásosabb színek, kiemelik és ragyogóvá teszik Kriszti gyönyörű szemszínét.

Modellünk sminkelését világos színű, könnyű, folyékony állagú alapozó felvitelével kezdtem. Ez segített eltakarni a bőr apró hibáit, egyenetlenségeit. Az alapozót porpúderrel rögzítettem.

Krisztit sminkelni nagyon egyszerűnek és könnyűnek bizonyult: a vékony, kissé világos szemöldököt hangsúlyosabbá tettem: vonalát szőkésbarna szemöldökceruzával áthúztam és megvastagítottam. Ez ahhoz kellett, hogy a szemek szép keretet kapjanak, enélkül ugyanis aránytalanság lenne a kikészítésben. Pasztell rózsaszín került a szempillák tövétől felfelé haladva egészen a szemredőig. Ezt követően fekete szemceruzával húztam ki a felső pillasort a külső sarkokból a belső zug (az orr) felé haladva. A műveletet az alsó pillák tövében is megismételtem, de ott a vonalat csak 3 részben húztam meg. Ezután jött a fekete szempillaspirál felül is és alul is. Orcájára pink pirosítót tettem, ettől friss, üde és egészségtől kicsattanó hatású lett az arca. Barnásrózsaszín szájkontúrral húztam meg az ajkak lendületes vonalát, majd pasztell bíborvörös szájfénnyel tettem csillogóvá.

Elkészült a remekmű, Kriszti valódi bombanő lett!

Nyerj smink- és imázstanácsadást!

Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: lyndegara@axelero.hu

A szükséges adatok: név, telefonszám, e-mail cím, kor, rövid leírás arról, hogy miért jelentkezik a tanfolyamra, mit vár tőle, és milyen változást vár a tanfolyamtól (esetleg: milyen alkalomra szeretne sminket, öltözködési tippeket). A levél mellé kérünk csatolni egy nem túl régi portréfotót (jpg/jpeg formátumban).
A havi sorsoláson nyertes olvasónkkal a tanfolyam után interjút készítünk, és természetesen a változás előtti, utáni fotóját is bemutatjuk.

A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal.
A jelentkező által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím, adatok) szigorúan bizalmasan kezeljük, a tanfolyam meghirdetőin kívül másnak át nem adjuk.

A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok:
Első nyertesünk Farkas Hajnal.
Második nyertesünk Wéber Mónika.
Harmadik nyertesünk Takács Marika.
Negyedik nyertesünk Mészáros Marianna.
Ötödik nyertesünk Vankó Gabriella.
A szingli-pályázat nyertese: Bagi Éva
Hatodik nyertesünk Demmel Tímea
Hetedik nyertesünk: Bátonyi Zsuzsanna és lánya, Ágnes
Nyolcadik nyertesünk: Bodrogi Lilla
Kilencedik nyertesünk Varga Gabriella
Tizedik nyertesünk: Farkas Edit
Tizenegyedik nyertesünk: Reiner Zsuzsanna
Tizenkettedik nyertesünk: Hegedűs Nelly
Tizenharmadik nyertesünk: Fehér Hajnalka
Tizennegyedik nyertesünk: Sóron Ildikó
Tizenötödik nyertesünk: Juhász Erika
Érett-nő pályázat nyertesünk: Turos Tarjánné




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!