A szépség kifizetődő

Vágólapra másolva!
Egy amerikai kutatás szerint a szép emberek jobban keresnek, kevesebbet kell sorban állniuk, és általában minden egyszerűbben az ölükbe hullik. Kérdés, hogy ezt a fogyasztói társadalom elvárásai vagy az emberi természet szép iránti vágya alakítja-e így, s hogy a könnyen szerzett bizalom mennyire tartós akkor, ha a belbecs nem váltja be a külcsínhez fűzött reményeket.
Vágólapra másolva!

"Tizenhat éves koromban egy étteremben dolgoztam. Szerettem volna szakács lenni, de a főnököm azt mondta, túl jól nézek ki ahhoz, hogy a konyhában legyek, és ragaszkodott hozzá, hogy maradjak pincér" - ezt a történetet egy internetes fórumon írta egy lány, aki többedmagával azon vitatkozott, hogy vajon igaz-e a felvetés: az előnyösebb külsejű embereket kedvezőbben ítélik meg a munkahelyükön, és úgy általában: aki szép, sokkal könnyebben tud érvényesülni. A vita persze nem dőlt el, de tény, hogy az állítást alátámasztó történetekből rengeteg kering az interneten.


Aki csúnya, kevesebbet keres

A fórumozók felvetését nemrég még egy tanulmány is igazolta, mely többek között azt az eredményt hozta, hogy a vonzó külsejű diákok több figyelmet kapnak az iskolában, és a jegyeik is jobbak, a csinos páciensekkel többet törődik az orvos, és a jóképű bűnözők enyhébb büntetést kapnak, mint kevésbé jó arcú társaik.
A kérdés csak az, hogy vajon ez az analógia igaz-e a munkahelyekre is.
A texasi és a michigani egyetem két kutatója, Daniel Hamermesh és Jeff Biddle azt mondja, igen: megfigyelhető ugyanis, hogy az előnytelen külsejű emberek 5-10%-kal kevesebbet keresnek egy átlagos külsejű embernél, de akit szépnek tartanak, annak a jövedelme 3-8%-kal még náluk is magasabb lehet. A két kutató egy felmérésre alapozza állítását, melyet a londoni Guildhall Egyetemen végeztek el, tizenegyezer 33 éves ember bevonásával. Ez a kutatás kimutatta, hogy azok a férfiak, akik nem elég jóképűek, átlagosan 15%-kal kevesebbet keresnek, mint az előnyös külsővel megáldottak. Ugyanez a szám a nők esetében 11% volt.


"Mindenki szereti a szépet"

Amikor a CNN-en egy tévéinterjúban megkérdezték a kutatást vezető Hamermesht, hogy vajon mi az oka annak, hogy a szebb emberek könnyebben érvényesülnek, azt mondta, a jelenség okát a modern társadalmakban kell keresni: "Szerintem ez alapvetően a fogyasztói társadalom működéséből ered. A szépet mindenki szereti, és ez a szeretet a szép embereket jobb teljesítményre sarkallja. Ettől jobban teljesítenek, tehát könnyebb velük eladni a dolgokat" - nyilatkozta a szakember.
Ennek a véleménynek némiképp ellentmond az a kutatási eredmény, amelyet dr. Gordon Patzer tett közzé, aki évtizedeket töltött a fizikai vonzalom mibenlétének tanulmányozásával. Ő azt figyelte meg, hogy már a kisbabák is kitartóbban és hosszabban figyelnek egy vonzó arcot. "A jóképű férfiakat és a szép arcú nőket általában tehetségesebbnek, kedvesebbnek és őszintébbnek tartják, mint a kevésbé vonzó embereket. A kísérletek azt is bizonyították, hogy az emberek szívesebben segítenek egy vonzó társuknak, mert azt szeretnék, ha a szép emberek kedvelnék és elfogadnák őket" - magyarázta a szakember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!