A szépség kifizetődő

Egy amerikai kutatás szerint a szép emberek jobban keresnek, kevesebbet kell sorban állniuk, és általában minden egyszerűbben az ölükbe hullik. Kérdés, hogy ezt a fogyasztói társadalom elvárásai vagy az emberi természet szép iránti vágya alakítja-e így, s hogy a könnyen szerzett bizalom mennyire tartós akkor, ha a belbecs nem váltja be a külcsínhez fűzött reményeket.

A téma kapcsán jogosan merül fel bárkiben a diszkrimináció kérdése. Hamermesh és Biddle erre is kitér elemzésében - szerintük a hátrányos megkülönböztetés nagyon is jellemző a munkahelyeken: az ügyvédképzés során például azokat a jelölteket alkalmazzák inkább az irodákban, akik "jól néznek ki". Vagyis a tetszetős külsőhöz gyakran érdemtelenül pozitív belső tulajdonságokat társítunk, még akkor is, hogyha életünkben először találkozunk valakivel.

Ám, ha belegondolunk, a világ ünnepelt sztárjai legfeljebb csak átlagos külsejűek, arról nem beszélve, hogy például a világ leggazdagabb embere, Bill Gates jóval alacsonyabb az átlagnál. És hány olyan makulátlan külsejű ember van, aki arról panaszkodik, hogy hosszú ideje nem talál munkát? Mindez hogyan egyeztethető össze ezen kutatásoknak az eredményével?

Menedzserek azt mondják, ennek az oka, hogy a szépség, valakinek a vonzó mivolta, nem feltétlenül a fizikai vonásokban vagy testalkatban nyilvánul meg, hanem az illető magabiztosságából, belső harmóniájából ered. És ez a vonzerő látszik az energiából, amit áraszt az illető, vagy egyszerűen abból, ahogy megjelenik. Ráadásul testbeszéddel nagyban lehet befolyásolni, hogy milyen benyomást kelt valaki a másikban: a mély és hosszú szemkontaktus, az egyenes tekintet, a mosoly és a megnyerő öltözet rengeteget lendít a dolgon.

Ha nem ért hozzá, úgyis kirúgják

Több vállalati tanácsadással foglalkozó cég és szaklap azonban nem ért egyet azzal, hogy hosszú távon működne az a stratégia, hogy valaki csak azért kap meg egy pozíciót, mert vonzóbb, mint a másik - esetleg nem túl előnyös külsejű - jelölt.

A HVG jobline.hu például azt tanácsolja olvasóinak, hogy ne feltűnő, hanem inkább visszafogott megjelenéssel vonjuk magunkra a figyelmet: "Úgy érzed, átlagos külsőddel háttérbe szorulsz, míg nálad több figyelmet kap kevésbé képzett, és rátermett kollégád, aki mindig úgy néz ki, mintha skatulyából húzták volna ki, és előnyös külsejét tudatosan arra használja, hogy gyorsan jusson előre a vállalati ranglétrán? Ne ess kétségbe! Törekedj arra, hogy minden téren a lehető legtöbbet hozd ki magadból! Ügyelj rá, hogy megjelenésed ápolt legyen, öltözködési szokásaidat - munkaidőben - rendeld alá a vállalatnál előírt követelményeknek. Ne arra hajts, hogy külsőd minél feltűnőbb legyen, inkább szolid, kellemes megjelenéseddel hívd föl magadra kollégáid figyelmét."

A gazdasági portál szerint ugyanis a felsővezetők többre becsülik azokat az alkalmazottakat, akik visszafogottan öltöznek, és képességeiket a munkájukban kamatoztatják. Aki érdemtelenül tölt be felelősségteljes pozíciót, előbb-utóbb - amint bebizonyosodik róla, hogy szakértelme nem vetekszik külső adottságaival - kibukik.

Bármit megér?

A szépségért a férfiak és a nők mindig is sok mindenre voltak hajlandók. Darwin szerint ennek a "csodálat iránti egyetemes szenvedély" az oka. De vajon ki dönti el, hogy melyik a brutálisabb beavatkozás: amikor a 18. századi angol úrinők néhány bordát kioperáltattak, hogy karcsúbbnak tűnjön a derekuk, vagy az, hogy nők injekcióval arcizmokat bénítanak meg, hogy néhány hónapra fiatalabbnak tűnjenek? Ez utóbbi, a botoxinjekció ugyanis ma a leggyakrabban alkalmazott plasztikai sebészeti szolgáltatás.

A szépségipar fejlődése éppen azért vet fel morális kérdéseket, mert ma már szinte tökéletes biztonsággal csináltathat magának bárki teljesen más külsőt, mint amilyennel született.

Jancsik Juli