Egy csecsemőnek is lehet rossz napja

Érdemes-e előre elhatározni, hogy vízben fogunk szülni? Hogyan lehet szót érteni egy 17 hónapos kisfiúval, aki nem hallgat az anyukájára? Mit lehet tenni, ha gyerekünk bizonyos helyzetekben megállás nélkül bömböl, de fogalmunk sincs, mi lehet a baja? Mire jók a tündérmesék? Sződy Judit válaszol olvasóink leveleire.

A kisfiam, Szabolcs nyolc hónapos múlt. Imádnivaló kis kópé, sokat mosolyog, nevet, nagyon hamar kiderült, hogy van humora (persze a korának megfelelő "viccekre" reagál.) Nagyon érdeklődő, mindent megvizsgál, ami a szeme elé, kezébe kerül, akár egy ember arca, akár
valamilyen tárgy az. Elég sokáig eljátszik már egyedül, akár másfél órát is, csak olykor leellenőrzi, hogy megvagyok-e még. A mozgásfejlődése is rendben van, már felül, négykézláb megy, már próbálkozik a felállással. Rengeteget mozog, de a babakocsis sétákat is kedveli, lelkesen nézelődik, közben magyaráz.

Az a gondom, hogy bizonyos helyzetekben teljesen kiborul. Az egyik ilyen a babaúszás előtti és utáni öltözés. Már az épületbe belépve is sír, és végig üvölti az öltözést, cicin megnyugszik egy időre, de pár másodperc múlva kezdi újra. És rettenetesen, teli torokból bömböl. Ahogy bemegyünk a medencéhez, elhallgat, már rúgkapál is vidáman, hogy menjünk már be a vízbe.

Vagy a játszóházakban, ahol jártunk eddig, a babáknak kialakított részen kevés ideig érzi jól magát - vagyis pár percig csak - , megnézeget pár játékot, aztán jönni-menni-nézelődni kell vele, a nagyobbak részeiben sétálgatni. Imádja a hintát például, nem érdekli, ha nem kimondott bébihinta, neki mindegy, csak lengjen alatta. És ilyenkor próbálkozhatom bármivel, csak bömböl, hogy nem tetszik neki semmi.
Én ezt úgy értelmeztem, hogy egyszerűen akaratos, véleménye van, és türelmetlen. De nem tudom, mit kezdjek vele.
Szóval nem tudom, mit csináljak, vagy csináljak-e valamit. Igazából a magyarázkodást unom. Az emberek úgy néznek ránk egy-egy ilyen bömbölésnél, mintha legalábbis ütném-verném a gyerekem.

Valahogy összefügg ez a fáradtsággal is. Nagyon fura, de vannak napok, amikor napközben elvan egy-másfél óra alvással is vidáman, máskor meg alszik kétszer két és fél órát, és nyűgös, sírós. Tudom, a fogak megkínozzák, de akkor ez lesz most még vagy egy évig?

Tehát: mit lehet kezdeni ilyenkor a gyerekkel? Hagyjam érvényesülni az akaratát? Ha éppen nem tudom, mi is az, amit akar, akkor mit tehetek?
Bocsánat a hosszú levélért, remélem, nem kérdezek nagy hülyeséget.

Nem kérdezel hülyeséget. Énnekem minden gyerekemnél (szám szerint négy) újra és újra rá kellett jönnöm, hogy:
1. vannak olyan titokzatos lelki gubancai egy csecsemőnek, amelyek semmiféle logikát nem követnek,
2. ezekből a gubancokból olyan észrevétlenül és minden látható indok nélkül jönnek ki, ahogy bementek,
3. a csecsemő is ember, bármennyire is megpróbálják standardizálni: egyik nap nyűgösebb, másik nap madarat lehet vele fogatni, egyik nap zabál, másik nap üvölt, ha kanalat lát. Mi felnőttek nem ingadozunk időnként? Persze, elintézzük egy "ballábbalkeltemfel", vagy "front van", vagy "néhány nap múlva fog megjönni", vagy "tavaszi fáradtság", esetleg "a karmám miatt van" kezdetű mondatokkal. A gyerek nem tud ilyen bölcsességeket mondani, ő egyszerűen él bele a világba, és meg se kísérli kompenzálni vagy elfedni az állapotát. Nincs tekintettel a szülők és a tágabb környezet lelkivilágára.
Persze, lehet, hogy a fiad valami miatt tényleg utálja az említett helyzetet - ijesztő, szorongást keltő az öltöztető hely valamiért. Túl hűvös vagy túl meleg. Utálja a zajokat, amiket ott hall. Utálja az úszópelust. Nem akar odamenni, aztán meg nem akar eljönni. (Ez merőben elméleti dolog, egy ekkora babánál kétlem, hogy létezne. De jobb, ha tőlem tudod, a későbbiekben számíthatsz rá, főleg kamasz korban "Minek megyünk ilyen tré helyre?" mondja fanyalogva, és a cipőkötést lehetőleg úgy elhúzza, hogy lekéssük a buszt. Aztán amikor haza kellene jönni, akkor vagy nagy a szája, hogy most meg mit rohanunk, vagy - leegyszerűsíti a dolgot, és - eltűnik a látókörünkből, hallótávolságunkból. Szóval, készülj...:-)

Amit az akaratosságról írsz, az teljesen rendben van. Vajon milyen érvrendszer kell ahhoz, hogy belássa: a játszóház egy része a "nagyok" birodalma, a hinta is a "nagyoké"? Hát, elég bonyolult. És a belátás után némi önfegyelemre is szükség lenne, hogy ne boruljon ki, amikor elvonszolod onnan. De az érvrendszer és az önfegyelem nem jön a gólyával együtt. Ki kell alakulnia. Van, akinek könnyebben megy, mert alkalmazkodóbb, simulékonyabb természetű, és "feladja az elveit" azért, hogy megtartsa, és folyvást érezze a mama szeretetét. Vannak "elvhű" gyerekek, aki ragaszkodnak elképzeléseikhez, és csak kitartó és következetes szülői hatások árán hajlandó még a számára veszélyes, vagy más okból tilos tevékenységekről
lemondani.
Szerintem ne magyarázkodj, ne érezd magad rosszabb anyának, mint azok, akik számon kérik a gyerek viselkedését. Fogadd el a srácot ilyennek, ezzel az "alapanyaggal" kell dolgozni.
A munkaeszközök:
1. "le van ejtve, mit gondolnak rólam" szemlélet,
2. higgadtság,
3. humorérzék,
4. önbizalom,
5. következetesség,
+1. képesség arra, hogy néha külső szemlélőként, kíváncsian is tudd nézni a helyzetet (vajon ebből mi lesz?), hátha ilyenkor magától megoldódik a dolog, illetve eszedbe jut valami isteni ötlet.