Álmok, melyek valóra válnak

Az álmok egyik legkülönösebb képessége az, hogy előre "látják a jövőt". Nagyon sokan megfigyelték már ezt a jelenséget a saját álmaikon is, de az emberek többsége csodálkozva, meghökkenve mesélget el évezredek óta olyan álmokat, amelyek később "valóra váltak".

És épp ez a jelölője az úgynevezett jósálmoknak. Tehát egy álom akkor jósálom, ha később megtörténik a hétköznapi, nappali tudatunk síkján is. Úgy tűnik, bent előbb készen van az életünk, mint kint. A belső folyamatok nyomulnak kifelé a matéria síkjára, és ébrenlétbe gyűrűznek az álmaink, azaz minden síkon álmaink "valóságában" élünk, Mireisz László nagyon szép gondolatával: "Ébrenlétbe álmodott álmainkban élünk".

Ebből az is következik, hogy toleránsabbá válunk külvilágunk tényezőivel, a külvilágunkban élő emberekkel szemben, hiszen valahol mi "teremtettük őket", és a velük való viszonyainkat olyanná, amilyenné, tehát felesleges őket okolni, hibáztatni bármiért.

Rájövünk, hogy minden, ami kint, mint matéria, külvilág, viszonyok, akadályok, lehetőségek bukkannak elénk, bent már korábban megvoltak, mint tervezetek.
"Mire láthatóvá válik, már régen megtörtént..." - fogalmaz Csík Ferenc. Úgy tűnik, a külső és a belső folyamatok, életesemények - kisebb-nagyobb időbeli elcsúszással - párhuzamosan futnak.

Az archetipikus szintekre lejutó álomutazók a mesék, a mítoszok, az őshitek, a kezdetek világába csöppennek. Oda, ahol az Egy-ből éppen kezdenek kihasadással, széthasadással külön válni a dolgok. Ez a megjelenés szintje. Az álmodó tanújává válik annak, ahogy a világ állandóan újravajúdja, újraszüli önmagát. Világok keletkeznek és szűnnek meg folyamatos áradásban. Az Egy kettőre, háromra, négyre... hatvannégyre szakad. A létezés ősmintáinak szférája ez.

Néhány erős hatást hordozó jövőt felmutató álomlátás után az emberek tudják - érzik-hiszik, hogy nem hányódó roncsdarabkája vagyunk a mindenségnek, hanem össze vagyunk fűzve a nagy egésszel. Van értelem a mindenségben, van valami rendszer, nem véletlenül történnek a dolgok. Nem vél-etlenül, hanem vél-ve, gondolva. Csak éppen nem a hétköznapi tudatunk gondolta ki az eseményeket, hanem a mélyebb világunk, tehát ezeken a szinteken, ebből a perspektívából érthető meg.

Amikor az emberek ezt a mögöttes rendszert meglátják, megnyugodnak. Ha értelmét látják a szenvedésüknek, akkor még a szenvedésük is "szentesül". Erről nagyon szépen vall rövidke, de igen súlyos témát feltáró könyvében (És mégis mondj igen-t az életre!) Victor. E. Frankl, az Auschwitz poklát megjárt pszichológus, aki éppen a lágerban átélt események alapján fogalmazta meg az élet értelmét fókuszba helyező logoterápiája alapjait.

Mivel külső fizikai világunk belső lélekvilágunk továbbgyűrűzése, inkább az tűnik fel érdekesnek, hogy miért nem jelenik meg minden álmunk a nappal valóságában. Rémálmainkra emlékezvén most felkiálthatunk: Még jó, hogy nem realizálódik mindegyik álmunk! Isten ments! Vágyteljesítő álmainkra visszagondolván viszont oly gondolataink támadhatnak, hogy: Ó, az igen szép lett volna, ha megvalósul!