Problémáim vannak az elvált férjemmel

Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.

Tisztelt Szendi Gábor!

2000-ben született egy közös gyermekünk a volt férjemmel, majd a kapcsolatunk megromlott, szinte állandóan egyedül voltam a gyermekkel. Hiába próbáltam a felmerülő problémákat megoldani, az ő részéről ez nem ment, csak ideig-óráig. Sőt volt olyan probléma, aminek még a megbeszélése elől is elzárkózott, nemhogy a megoldásán gondolkozott volna.

Miután 2003-ban elköltöztünk tőle, néhány hónapig minden pénteken én vittem ki a kislányt az apjához, mert az apjával nem akart elmenni, sírt, hogy ő nem megy. Volt olyan, hogy elvitte a kislányt, és félútról fordultak vissza, mert a kislány annyira zokogott. Ilyenkor én este kivittem, megfürdettem, lefektettem a kislányt, és megvártam, míg elalszik, utána jöttem haza.
Amikor zajlott a gyermekelhelyezés, egyszer már kértem az apukától, hogy talán nem kellene a gyermeket minden futó kapcsolatába bevonni, amire a gyermek jelenlétében az én lakásomon az volt a válasz: "Ne szóljak bele, mert különben agyonüt!". Másnap délelőtt a kislány játék közben el kezdett kiabálni a húgára: "Úgy agyonütlek ezzel a gyurmával!". Mikor ezt elmondtam az apukának, azt felelte, hogy hülyeségeket beszélek, és kinevetett.

Most van egy legújabb kapcsolata október közepe óta, amiből még nem is tudja, mi lesz, mert "csak úgy elvannak". A kislányom első találkozása az új barátnővel és annak két gyermekével: állatkertbe mentek, de úgy, hogy reggel mondta az apja a gyermeknek, mennek állatkertbe. Majd induláskor közölte, hogy nem ketten mennek. Ez után a hétvége után, mikor hazajött a kislány, nagyon szűkszavú és ingerült volt. A máskor kis cserfes gyerek, most nem mesélt semmiről, még az állatkertről sem! Éjszaka többször is felsírt, és azt motyogta: "nem akarok menni, apa, ne menjünk a nénihez, ne menjünk oda!"
A kislány másnap annyit mondott, hogy egy szőke hajú nénivel játszott, mert apa nem volt bent vele. Szerintem a kislányt bántotta, hogy az apja nem foglalkozott vele. Szintén ennek a hétvégének a második napján pedig az apja ment maszekba dolgozni, és a kislány a mamával volt egész nap. Akkor minek akarja elvinni a gyermeket, ha nem tud vele lenni?
Sokszor ígérget a gyermeknek dolgokat, amiket nem tart be, és nekem ebből már elegem van. Mert nekem kell a gyermeknek elmagyarázni a dolgokat.

Ráadásul már ez a második kapcsolata, amikor azt mondja a barátnőre nekem, hogy, "olyan, mint te, hosszú hajú, de az a szerencséje, hogy növeszti a haját" - annak idején nekem sem engedte, hogy levágassam. És a barátnő olyan kis termetű, súlyra is annyi, mint én. Nem tud tőlem elszakadni? Egy véletlen folytán autóban láttam a mostani barátnőjét, és még a haja színe is olyan mint az enyém, és úgy is viseli a haját, mint régebben én. Nem lehet, hogy az apukának valamiféle komplexusa van? Többször mondott olyat, is ha valamiről beszélgettünk, hogy: "jobban ismersz te engem, mint én saját magamat".

A jelenlegi párommal egyébként harmonikus kapcsolatban élünk a két gyermekünkkel. A párom a lányomat teljesen elfogadta, nagyon szereti, és úgy látom, viszont. A lányom nagyon szereti a kishúgát, és már többször mondta, hogy szeretne még egy kistestvért, de az fiú legyen. A páromat, igaz, nem apának szólítja, de ha beszélgetünk, mindig úgy beszél róla, hogy a mi apukánk.
Karácsony előtt voltunk az óvodában külön-külön fogadóórán, ahol az óvó nénik is elmondták a véleményüket, és természetesen elmondták az apukának, hogy amikor a gyermek nála van, akkor aktívan a gyermekkel legyen. Hét közben pedig ne szaladgáljon be, mert az nem jó a kislánynak. A hétvégéit pedig próbálja úgy alakítani, hogy ne rohangáljon a gyermekkel, ne rángassa ide-oda. Nekem pedig elmondták, hogy igenis próbáljak nem engedni az apuka kéréseinek. A közös fogadó óra lehetőségét az apuka elutasította, mondván, nincs rá szükség. Pedig a jelekből ítélve szerintem szükséges lett volna.

Mostanában állandóan ölelget a kislányom, az ölembe mászik, reggelente fél óráig egymást átölelve ülünk az ágyában. Olyankor mindig elmondja, hogy mennyire szeret. Persze máskor is megöleljük egymást, de úgy érzem, ez a túlzott ragaszkodás más miatt van. A múlt héten szünet után már az oviban is gondok voltak. Mert a kislány nem akart bemenni az oviba. Egyik nap haza is kellett hoznom még reggel, mert visszaöltözött zokogva, hogy ő nem marad oviban, velem akar lenni. Mit tegyek?

Szeretném Öntől megkérdezni, mi a véleménye erről az egész kialakult helyzetről. Mit tegyek? A volt férjem miért nem képes belátni, hogy a gyermeknek nem huzavonára van szüksége? Illetve Ön szerint nincs a volt férjemnek valamilyen komplexusa velem kapcsolatban? A kislányban milyen érzéseket válthat ki ez a helyzet? Mi játszódhat le benne? Hogyan tudnék neki segíteni? Én nem szeretném, ha ez a későbbiekben valamilyen hátrányos következménnyel járna a gyermekem életében.

Köszönettel.