Állatok az álmainkban

 

A megtalált állattestvér
A ma élő természeti népek hiedelmei még tudnak az állattestvéreinkről. E szerint a fiatal serdülőknek valahol a pusztában, a bokros területeken, magányban kellett eltölteniük pár napot, és figyelniük egy állat és/vagy növény megjelenésére odakint, vagy az álmaikban. Azaz meg kellett találniuk a maguk bokorlelkét, az állattestvérüket, amihez azután mágikus azonosulás kötötte őket. Amíg a fiatal nem találkozott a maga bokor-, vagy állatlelkével, addig senkinek sem számított a közösségben. Ha megtörtént a találkozás, akkor a közösség vénei már beavatták a serdülőt a szentségekbe: a szexualitás rejtelmeibe és a halálba.
Hasonló motívumot mutatnak a népmesék is, amikor is a legkisebb fiúnak a legsatnyább gebét kell választania, majd tüzes parázzsal kell varázs-lóvá (azaz mágikus képességűvé) tennie az állatot, vagyis a saját ösztönszféráját kellett magasabb tudatossági szintre ugrasztania, és ezáltal volt képes mindentudóvá, mindenlátóvá, legyőzhetetlenné válni.

Az álommegfigyelések szerint ezek a beavatásfázisok mind a mai napig lejátszódnak a lélekben. Ma az álmok őrzik és végzik a kinti tanítók helyett ezeket a tanításokat, beavatásokat. Az álmodó leginkább a természetben (erdőben, víz mellett, hegyeken) találkozik az álmában egy állattal, amely embernyelven képes szólni. Mondhatjuk, hogy az álmodó áll ekkor már azon a személyiség-fejlettségi fokon, hogy érti az állatok nyelvét, vagyis képes érintkezésbe lépni saját ösztöndinamikájával.

Az ókori mítoszokban (görög, egyiptomi) az istenek maguk is állatalakban jelennek meg, illetve átmenetet mutatnak az emberi forma felé. Az állat, a legmélyebb, a legalantasabb, egyben a legmagasabb, a legszellemibb, azaz isteni is.

A sámánokról is úgy tartották, hogy a létezés egy bizonyos síkján képesek különféle állatalakokat ölteni, tehát igen erős kapcsolatot tartottak az állatlelkükkel. A magyar táltosok bika képében küzdöttek egymással.

A bibliai evangélistáknak és Jézusnak egyaránt van állatalakja. Jézus a Bárány, a Hal, a keresztre emelt Kígyó, a szigonyra tűzött Delfin. János evangélistát olykor sas képében ábrázolják a freskókon.

Az álombeli állatok is képesek az egyik alakból a másik állatalakba átalakulni, sőt emberré változni.

A szellemi szintre felvitt állati őserőt mutatja, hogy a mesehősök is sokszor a ló egyetlen szőrszálával, a madár egyetlen tollával képesek a feladataikban helyt állni.

Állattestvérként farkas, kutya, macska, ló, szarvas, elefánt, őz, kígyó, sárkány, delfin, kacsa, hattyú, szárnyas kígyó, oroszlán egyaránt megjelenhet az álmainkban. Olykor egy adott életszakaszban egy állat képe rendszeresen visszatér, majd a későbbiek során egy másik állat lesz az álmainkban domináns.

Vannak olyan állatok, amelyek éppen lényegiségük, alkati sajátosságaik, speciális helyzetük folytán önkéntes hídként szolgálnak valamiféle más-világ felé közvetítő lényekként. Nagyon gyakran szerepelnek farkasok, delfinek, kígyók, sárkányszerű lények, madarak világokat összekötő állatokként.

Konkrét állatok

Bika legyőzése: az álmodó úrrá lesz primitív szexuális, ill. agresszív ösztönein.

Delfin: a végtelen vizek (másvilágok, tudatalatti, őskezdetek, isteni szellemvilágok) lakója, de tüdővel lélegző, igen intelligens és szociábilis lény.
A delfinekről az az elgondolás él, hogy az evolúció során valaha kijöttek a szárazföldre, de aztán szép lassan visszamenekültek a tengerek tiszta, óvó mélyeibe, gondolván, hogy jobb lesz ott nekik. Talán a delfinek maguk is emlékeznek valahai szárazföldi múltjukra, mert szeretik követni a hajókat, és a hit szerint igen kedvelik az emberi társaságot, olykor vízbeesetteket is szárazföldre segítenek. A matrózok is megvetették azt a társukat, aki delfint ölt. A szigonyra felhúzott vagy arra feltekeredő, azon vergődő delfin pedig a kereszthalált haló Jézust idézi. A végtelen örök tenger szabad utazója az anyagvilág horgára akadva szenved. A delfin a másik világ jóakaratú küldötte, aki szenved az anyagi világban, és visszavágyik az öröklét világába, a formák előtti létbe, a másvilágra, és utat mutat oda. Ezt az elgondolást erősíti az asztrológia tudása, mely szerint a delfin jupiteri, főisteni állat.

Denevér: az éjszaka, az őrület támadása, az életenergia elvesztése, szellemi zavarodottság.

Elefánt: nyugalom, türelem, jólét, derű, stabilitás. Az élet élvezete. Anyaság. Megfontolt erő. Bölcsesség. Ganésa-isten.

Hattyú: ősidők óta köztes lény. A hattyú külalakjában hordja a szárnyas kígyót, a szellemivé emelkedett állati erőt. Nyakának kígyószerű tekergése és mégis szárnyas lény volta már a megjelenésében is összeköti az alvilágot és a felső világokat. A nagy metanoia, fordulat jelképe: valami erőteljesen ösztönszerű megfényesedik, magasba szárnyal, az ösztönszerű állati lényét meghaladó ember a szellem magaslatába emelkedik.

Kígyó: az éjszaka, a sötét erők állata, de fogának mérgéből gyógyszer készül, és az életerő, az életenergia, az örök fiatalság, megújhodás jelképe is. Uroborosként a kezdet és a vég örök egymásbahatolását, feloldódását, újjászületését, az egység-létet szimbolizálja. A botra tekeredő kígyó- Aszklépiosz attribútuma-- a gyógyulás jelképe.

Kutya: Kapuőrként a világok közötti átlépés felügyelője.

Majom: Thot egyiptomi istenség, az írás, bölcsesség jelképe.

Medve: a nagy Ős ereje.

Sárkány: a hímnős egység, az őskezdetek jelképe. Fenyegető női elem.

Sas: magasan szárnyaló szellem. A támadó isten, akit "félni" kell. Analizálásra való túlzott hajlam.

Szarvas: szent állat, a személyiség erős szellemi közepének jelképe.

Unikornis: tisztaság, ártatlanság, újjászületés, Jézus.