Még mindig csúszós

A Szőke csajszi, Dukát Csilla sikeresen eljutott a sípályára. Azonban ott is vár rá néhány kaland és számunkra is van pár jó tanácsa. Segítségével megtanulhatjuk, melyek azok a szavak, amelyeket minden síelőnek ismernie kell és tippeket ad arra is, hogyan ismerhetjük fel messziről magyar honfitársainkat.

Az adrenalin termelődésének másik módja síeszközeink összevetése, a sajátunk előnyeinek elfogultsággal átitatott elemzése. A sí versus snowboard harcban egész egyszerűen állást kell foglalni, olykor barikádot. Ez a létnek nagyjából olyan fontos kérdése, mint az, hogy a kolbász gyulai vagy csabai, az ital sör vagy bor, a focicsapat Fradi vagy UTE, a férfi Tom Cruise vagy Bruce Willis. Ráadásul arra is kiváló ez a sí vs. snowboard dolog, hogy ha a pályán épp feszül a helyzet az idegrendszerünkkel együtt, akkor van ellenség, egy havas popójú vudubaba, akit minden esésünkért felelőssé tehetünk. A snowboardos szidja az előtte gyök kettővel hóekéző, megfejthetetlen algoritmus szerint fordulgató síelőt, a síelő meg jóval melegebb éghajlatra kívánja az elé bevágó, majd ott majdnem eltanyázó, aztán mégse, de alapvetően másra tekintettel nem lévő snowboardost.

A síelés jobb emberismerővé is tesz minket. Saját honfitársainkat legalábbis némi gyakorlással egy idő után már jó messziről fel tudjuk ismerni. Pontosabban a többséget, akik nem nulla éves korukban kezdték a hóekét, hanem felnőttként. Azzal az ősi, büszke, merev testtartással, amivel sokunk síel lefelé a hegyről, simán verhetetlenek lehetnénk újra a hátrafele nyilazásban. A hetyke magyar férfit ezenkívül arról is megismerni, hogy kis terpeszben, csárdásos lábátpakolásokkal, de rettentően bátran siklik lefelé, így a 10 kilométeres pályát 2 perc 35 alatt lefutja. A nők óvatosabbak. A lejtőn pályaszéltől pályaszélig rézsútsikló, majd a szakadék előtt két centivel lassan megforduló, botját maga után húzó síző nagy valószínűséggel olyan magyar, aki sose érezte szükségét, hogy hivatásos síoktatótól tanulja a technikát. De miért is tette volna, hisz ott volt neki a párja (a kisterpeszes lecsúszós), aki már nagyon jól tud, ő tanította a síelés alapjait - a túra első két napján, majd megunta, és 'gyakoroljál egy kicsit szívecském magadban itt a feketén' felkiáltással dolga végezetlenül tovasiklott. A kis szívecskék meg azóta is gyakorolnak.

Vannak mű-lesikló honfitársaink, akiknél a síelés-hüttézés arány igen erősen eltolódik ez utóbbi felé. Őket könnyen felismerhetjük arról, hogy a hüttében már teljesen otthonosan berendezkedtek, síruha, síbakancs régóta kilazítva, az asztalon előttük kiürült forralt boros poharak, virslivégek, szemük a nagyképernyős tévé biliárdközvetítésén csüng dél óta.
Aztán itt van a kalandozó magyar, akit onnan lehet megismerni, hogy húzásaival mindig nagy feltűnést kelt. Például kezdő létére nem ismer félelmet és akadályt, az utolsó felvonóval felmegy a hegy legtetejére, hogy majd onnan, a feketéről szépen lassan legurul. De aztán, mikor fél óra múlva is még csak három hóekés forduláson van túl, meg sötétedni is kezd, a hóágyúkat sem tudják miatta beindítani, a személyzet megunja mutatványát, inkább bepakolják egy tepsibe és öt perc alatt lehozzák.

A síelésben a nemzetköziség is szívet melengető érzés. Mindenki ért minden nyelven. Aki pedig nem, például nem ismeri fel a magyar nyelvet, mint tavaly pár osztrák fiatal a kabinos felvonóban, mikor mellettük ketten magyarul beszélgettünk, azt spontán vidám verbális ajándékként komoly arccal elkápráztathatjuk a 'Mit sütsz kis szűcs', meg az 'ipafai papnak fapipája van' típusú nyelvtörőkkel. Kitörő örömmel (gy.k. röhögéssel) fogják jutalmazni, az biztos, kipróbáltam. De vissza a sí nemzetközi szakzsargonjához. Aki, úgy mint én, a szlovák sípályákon szocializálódott, az tudja, hogy a 'vigyázz' a világon mindenütt pozor. A hegyi menedékház meg, legyen bár az olasz Dolomitokban vagy a lengyel Zakopanéban, mindenütt hütte. És mint tudjuk, nincsen hütte Glühwein nélkül, még Franciahonban sem. Saját tapasztalatból tudom azt is, hogy gyermekek figyelmének magunkra mint komoly veszélyforrásra való felhívására tökéletesen beválik az 'Attonszion pöti danon' fordulat. Bármilyen országban bármilyen nézeteltérésbe bonyolódnánk (mondjuk adódik egy klasszikus, síelő vs. snowboardos eset), végső érvként a 'f...jú' idióma megold minden nemzetközi feszültséget. Persze olyan eset is előfordult velem, hogy lecsatolt lécem függőleges, jeges feketén való visszacsatolásához két francia sietett a segítségemre. Megkérdezték angolul, beszélek-e angolul, erre én fellelkesültem, hogy de jó, itt a nemzetköziség, de ők meg azon felbátorodva, hogy beszélek angolul, onnantól kezdve csak franciául instruáltak. De azért megértettük egymást, és nemzetközi összefogással megoldottuk a problémát.

A síelés olyan, mint a hóvirág. Most van szezonja. Ha igaziból akarsz találkozni vele, ki kell menned a szabadba, egy hegyoldalba. De ha már kimentél, és beleszagoltál, tetszeni fog az egész hegyoldal. Azt mondod majd magadnak, na, ezért tényleg megérte idejönni, szép lett tőle a napom, meg az egész telem. Most már kibírom akár jövő tavaszig, fél lábon síelve is.

Olvasd el a cikk első felét is!

Dukát Csilla