Laptop, az új emberi testrész

A főemlősökre jellemző, hogy tárgyakat szerszámként tudnak használni. Gyakorlott autósok ismerik azt az érzést, amikor kocsiban ülve testhatáraik nem érnek véget tényleges testfelszínüknél, hanem pontosan érzékelik a kocsi orrát, oldalát. Ha nem így lenne, csak nagyon bonyolult méricskélés után lehetne kiszámítani, hogy milyen távolságot kell tartani pl. egy előzés során. Ugyanez a helyzet a szerszámokkal vagy a hangszerekkel. Ezek a használati tárgyak ugyan nem tartoznak testünkhöz, de agyunkban részévé válnak saját testünkről alkotott belső képünknek, test-sémánknak.

Ha megkérdik valakitől, hogy tudja-e, hány óra van, biztosan azt fogja mondani, hogy persze, aztán megnézi karóráját. Ez apró példa arra, hogy amit saját tudásunknak nevezünk, lényegében egy testünkön hordott eszközben tároljuk. Emlékeinket a hétköznapi gondolkodás szerint pedig agyunk bizonyos részeiben tároljuk, és ha szükséges valamelyik, előhívjuk. Bizonyos betegségeknél az emlékek "önmaguktól" is előhívódnak, és nem hagynak nyugodni bennünket. Más betegségeknél elveszthetünk emlékanyagot, vagy éppen előhívása válik lehetetlenné.

Sokunk számára kisebb tragédia, ha laptopunkat ellopják, vagy otthoni számítógépünket törli egy tréfás vírus. A betegség esetében belső tárolóinkból veszítjük el az emlékanyagot, a laptop elvesztésekor külső tárolónkat veszítjük el. Clark professzor gondolatmenete szerint az emberi gondolkodás kezdettől fogva bevonja a külvilág tárgyait a gondolkodási folyamatba. Ez történik már akkor is, ha számolási feladatot oldunk meg kavicsok segítségével, folytatódik a nyomtatással, majd az elektronikus információtárolással. Filozófiai és idegműködési értelemben mindezeket a külső tárolókat és intelligens elektronikus eszközöket tekinthetjük egy ember-gép rendszer alkotórészeinek. Az csak technikai részkérdés, hogy használatukhoz például kezünket és szemünket vesszük igénybe, vagy - ahogyan ma még sci-fikben olvashatjuk - valamilyen közvetlen úton csatlakoznak idegrendszerünkhöz.